penny on the train track

amikor mindenre van időm, mindig kicsit irígylem magam. főleg úgy hogy visszaolvasom az elmúlt két évem. és bánom hogy már nem vagyok az aki. az ötleteim az ötleteim, azok nemtudom hová tűntek el.
viszont valamelyik nap azt álmodtam, hogy egy nagyon hosszú akadálypályán kellett végigmennem, néhol úszni kellett, néhol visszavarrni egy rongybaba kezét, néhol banánt enni. (azthiszem a banán kétharmadánál csörgött a telefonom és akkor eszméltem rá hogy életemben először úgy aludtam el reggel hogy az nem volt betervezve)

a gondolataim nagyrészét valahová nagyon elraktam
és/vagy eltakarja őket egy irtó nagy NEMTUDOM felirat

minden emberi kapcsolatomnak fázisai vannak. még azoknak is amik évek óta tartanak. vannak olyan emberek, akiknek már fogtam a kezét. vannak akiknek az arcát is megsimogattam már. vannak akikkel aludtam már egy ágyban. vannak akiket megöleltem és jó volt. voltak rossz ölelések is. vannak akik láttak már fürdőruhában, de legtöbben inkább úgy láttak hogy épp borzalmasan voltam felöltözve.

ha válaszhatnék most, mindenhonnan kihúznám a nemtudom feliratot
mert ennek a szónak lassan már semmi értelme
olyan mint egy vessző, legtöbbször azt is elfelejtem kirakni a megfelelő helyre

ja és ez a hét a rég nem látott emberek meglepően kedves visszatérésének hete volt - csak hogy el ne felejtsem hogy ezek valóban megtörténtek