harmonikus harmonika hang

hétfő, március 29, 2010

comeback

sosem szerettem a sorozatok utolsó epizódjait, főleg ha meghal bennük valaki. befejeztem egy korábban elkedett filmet is, amiben szintén mindenki meghalt. szomorú világ.
ma leültem, kikapcsoltam az agyam egyik részét és leírtam egy interjút ami olyan volt mintha a fejemben beszélgettem volna egész délután. mivel megint nem hallok rendesen, a fejemben belül minden felhangosodik, hamár a külvilág olyan csendes lett. josh rouse és sleep party people. egyébként londonnal és koppenhágával levelezek, londoni nőkkel és dán fiúkkal. van egy dán műanyag kecském, aki nemtudom miért került bele a táskámba. kedvelem őt.
pár napja egy galériáról álmodtam, ami olyan volt mint valami dán kommuna, szines volt és sokféle ember lakott ott, textilzsákokban gyűjtötték a szennyest és volt egy fiú mindig sapkában, meg egy csomó nagyonfura lépcső és szoba. sokminden fából.
hajózni szeretnék vagy bepakolni a nagy bőröndbe és megérkezni egy másik országba. itthon elrendezni mindent és nem foglalkozni a pénztelenséggel. a családom is jöhetne, biciklivel járnánk mindenhová és folyton sajtot ennénk. reggel kását almával. sokszor lenne felhős az ég, de ha kisütne a nap mindenki a parkban ülne.