there's nothing you can't do

van egy ház, ahol már sokszor jártam álmomban. óriási nagy ház, vagy inkább kastély talán. persze folyamatosan változik is, de van néhány állandó kelléke. néha uszoda van benne és űrhajó, néha egy wc-nek álcázott szoba ahol csinos ruhába öltözött lány van, szines tapéta és lemezjátszó. most egy gazdag bácsié volt a kastély, aki a skins pszichiáter karakteréhez hasonlított azthiszem. voltak gyerekek is, óriási és gyönyörűen berendezett szobákban, de mind szomorú volt, mint derült azért mert őket is fogva tartotta a bácsi. engem is egyébként. volt sok üveg szekrény, aranyozott gipszstukkók, porcelánbabák, mint valami giccses videóklipben. meg a szomorú gyerekek. a lépcsőkön nem lehetett felfelé menni mert hirtelen porceláncsúszdává váltak. de én tudtam hogy van kijárat. persze egy gondosan elrejtett apró ajtón át, ami egy falba vájt alagútba nyílik, ami kicsit olyan, mint a john malkovich agyába vezető alagút a john malkovich menetben, csak sokkal szűkebb. és ez az ami az állandó elem a házban, mindig ezen az ajtón jutok ki. most egy fura dán faluba jutottam, ráadásul nem is egyedül. ott szőke fiúkkal és lányokkal találkoztunk, akik azt mondták nagyon messze vagyunk koppenhágától.

egyébként nem csak az álmaim ilyen eseménydúsak, de a napjaim is. sky is the limit, new york, washington, valahol európa és sok so london. meg a nemlétező házasságom terve és lakásvásárlás.