csütörtökön döbbentem rá ott a kedvenc kávézónkban, hogy életemben először tökéletesen független vagyok. és most azon gondolkozom hogy ez vajon mióta is van így. mert nem régóta ez egészen biztos. maximum 2 hete.
tegnap délután pedig, amikor bátyám a maradék cuccait is elvitte itthonról és teljesen üres lett a szobája, csak a szőnyeg maradt meg a tapéta, gyorsan bűntudatom is lett, hiszen énis ezt fogom csinálni hamarosan ami elég szomorú esemény lesz. azaz persze nekem alapvetően nem, csak ne szeretném ennyire ezt a házat.
újabban egyébként kifejezetten gyakran fantáziálok arról hogy milyen lehet repülni. de minimum lebegni. tegnap egy piros lámpánál állva át akartam repülni az arra száguldó autók felett aztán a margithídról is be akartam ugrani a duna feletti nagy üres levegőbe. de persze úgysem.

kérem a domboldalam le akarok gurulni!