don't go mad

libabőrös vagyok a hidegtől. a hideg kezektől. a kezektől. és folyton feketefehér filmek eseményei ugrálnak a szemem előtt, mintha moziban lennék. elég régvoltam moziban. persze szeretnék némafilmeket nézni, és esetleg olyan modern táncelőadásokat amikben a táncosok félig balettozva félig ugrálva és gyermeki hisztériával mozognak a színpadon. persze mindenki értené a koreográfiát körülöttem csak én nem. az jó lenne. eltologatni a székeket az útból.
később az a lány lehetnék aki eszméletlenül fekszik a kórházban és szép.
aztán magamhoz térhetnék és kiderülhetne hogy átaludtam a bátyám feleségének egész terhességét.

ma csak hosszú selyemszalagok között akarok bolyongani, aztán egyik szobából át a másikba, kicsi szoba, kerek szoba, kék szoba. mindenféle.
hallgatnám közben abból a rózsaszín írógépes filmből azt az etióp zenét.

láttam piros fonalból cipőt egy fehér falon. meg bőröndöt is. kutyát és flamingót.
aztán beültem a videós szobába úgyan úgy mint régen, le a földre a padok elé. az emberek táncoltak.
egyébként elég sok ilyen régi helyre elmentem mostanában. például abba az étterembe is ahol lemezek vannak a falon és lekéstem az utolsó vonatot.

holnap halat fogok enni. mint karácsonykor.
ma reggel pedig a konyhában felültem a pultra kakaó ivás közben és alaposan szemügyre vettem a környéket ahol egy ideje élek. van egy tacskó, aki mindig másik ajtó előtt ül. és táncol az árnyéka.
barátságosan barna. olyan igazi.

marquee moon. i asked him how he don't go mad. ettől nem is lehet.