harmonikus harmonika hang

csütörtök, április 10, 2008

sok esemény volt ma. főleg ilyen apró dolgok amik egymás után következtek. reggel nem volt kedvem órára menni, így hát nem tettem. helyette ettem itthon kakaós kalácsot. később mégis elindultam, majd fűben ülve tartottam meg az előadást. aztán ott is maradtam, megint ugyan azokkal az emberekkel akikkel tegnap. megint később boroztunk és egy pompás kiállítást tervezgettünk. közösen. a vasútállomásra menet az egyik kedves tanárunk integetett a kocsijából.
utána pesten még kávézni is volt időm.
este egy zsúfolt megnyitón voltam egy óriási helyen, ahol a képek a falon zseniálisak voltak és annyit beszéltem róluk mint még soha. igazából nagyon élveztem.
de még vissza kell majd mennem csendes időszakban is...
szerelmes hangulatban vagyok és vidámtavasz hangulatban, ültem a fókatéren és meleg volt este is, esett az eső közben egy kicsit és minden annyira jónak tűnt. még most is annak tűnik.
vannak végre olyan dolgok amiket borzasztóan várok.
rég voltam ilyen lelkes azthiszem
festménybecsüs tanfolyamra is akarok menni. jövő héten pedig konferenciára.