the end

a horoszkópom azt írta ne aggódjak, annak ellenére hogy a helyzet reménytelennek tűnik, minden rendben lesz. egyébiránt a helyzet nem tűnik reménytelennek, de azért szomorkás ez a nap.
tegnap utolsó este alkalmából utoljára ittunk közösen bort. sokat nevettünk. sokat beszélgettünk. helyén voltak a dolgok.
ma elaludtunk. aztán leadtam az okmányt a helyen ahol nem kellett sorban állnom ma. elolvastam egy levelet, amit nem biztos hogy szabadott volna. mert vagy nem nekem írták vagy nekem, de nem most. igazi szomorú levél volt.
az albérlet felé sétállva iszonyatosan magányosnak éreztem magam, az ég is szürke volt (még véletlenül sem naracs színű) és rufus is azt énekelte hogy i'm going to a town. hazaérve egyszerre volt minden változatlan és borzasztó kiszámítható valamint elkeserítően végleges és megmagyarázhatatlan. mindent összepakoltam, az elmúlt másfél évemet, de nem fért bele egy dobozba az egészen biztos...
aztán voltak korcs szerelmek.
igazán hazaérve pedig már az ég is narancsos volt, már szinte átalakult az elmúlás-érzés valami új-kezdet-érzéssé... ám most itt ülök a szobámban, abban a szobában ami régóta a szobám és amihez annyira ragaszkodok és ahol bármit csinálhatok bármikor, de nem fér bele az elmúlt másfél évem. még csak az elmúlt másfél hetem sem.
és ez sokkal szokatlanabb mint az üresség. tele vagyok
zúg a fejem és a börzsönybe akarok menni megkeresni a megfelelő fát

(és a francba megint kurvára egyedül maradtam)