harmonikus harmonika hang

szombat, február 16, 2008

156

először aludtam 5 óránál többet a héten, így végre értelmesen össze tudom foglalni az eddigi eseményeket. vége a nagyonnehéz hétnek, a nagyonsok dolognak, a rohangálásnak. legalábbis valamennyire vége.
és mégis egy csodajó hét volt. reggelente feleslegesen vonatoztam mindig egy megállót, valójában csak azért hogy vehessek drága papírpoharas kávét, ami egész napra elegendő energiát biztosított számomra. ezek a félórák a papírpoharas kávézás egy egészen új dimenzióját nyitották meg előttem. aztán újra mindig vonat, már nem annyira feleslegesen. hétfőn nagyon jó órák voltak, az aznapi csalódás pedig csak addig tartott amíg a vonatom el nem kezdett visszafelé gurulni. kedd óta úgy érzem csak azért nem tudok még franciául mert nem vagyok elég figyelmes. ezen változtatni fogok tehát. szerdán és csütörtökön reggel egyetem volt megint. maradék időben pedig, ami elég sok órát jelent, dolgoztam és beszélgettem. gratuláltam a művészeknek, akikről később rengeteg bizarr információ került a birtokomba. naivitásom teljesen romba dőlt.
álmodni nem volt időm, levelekre lett volna de semmi sem alakult úgy ahogy terveztem. ám végül inkább sokkal jobban. csütörtökön sok egyéb esemény mellett megfigyeltem hogy van legalább még egy olyan ember aki ugyan úgy fogja meg és emeli a szájához a borospoharat mint én. minden a felével kezdődött és azzal is folytatódik. most is épp.
csak nem kellene szüntelenül zavarban lennem