harmonikus harmonika hang

vasárnap, május 10, 2009

in the hall of the mountain king

tegnap koraeste haragudtam magamra. aztán beszélgettem anyuval, miközben néztük a tévében a moszkva teret. és megnyugodtam. ma továbbgondolva a továbbgondolnivalókat rájöttem, hogy valahol egy picipicit elégedett vagyok magammal. mostanában ugyanis (és itt nem csak az elmúlt 2 napra gondolok, hanem egy sokkal hosszabb mostanában-időtartamra) egyre kevésbé viselkedem a régi kiszámítható módomon, amit annyira utáltam magamban. most maximum haragszom magamra, mert a butaság az butaság marad így is, viszont rájöttem hogy nem vagyok álmodozó tipusú rózsaszínfelhős lány (aki régen voltam) és ennek összességében azért örülök. olyan most mintha újraolvastam volna azt a régi könyvet amitől mindig mindenben megláttam vagy legalábbis kerestem a jót. de nem kellett, mostmár ez kicsit ösztönös.
sosem akarok viszont olyan ember lenni, aki ha meglát egy festményt vagy szobrot rögtön elkezdi művészettörténeti szempontból elemezni a kompozíciót és a stílust. jó ilyennek lenni, de azthiszem nem mindig. ezért végülis arra az esetre is örömmel emlékszem vissza, mikor az amerikai fiú megkérdezte mit látok az impresszionista képekben és csak azt tudtam hajtogatni, hogy mennyire jó lehetett kimenekülni a természetbe.

ja és mostantól ha valakivel a moszkván találkozom az óra alatt, akkor azt a kifejezést fogom használni, hogy kalefozunk.