candy

szeretem azt mondani hogy dehogyis. sokat mondogatom igazából. majdnem annyiszor mint azt hogy remek. ha van egy kedvenc szavam akkor igyekszem egy mondaton belül minél többször használni. mert bizonyos dolgokat olyan jó kimondani. és leszarom hogy hogyan képzem a hangokat, egyátalán nem érdekel a dolog tudományos része, pedig kellene, ez is egy tétel és a minimum az, hogy megtanulom végre.
de nem. éncsak szeretek beszélni. csomó hülyeséget. aztán néha azt veszem észre, hogy találkozom valakivel és csak együtt vagyunk, megyünk az utcán és nagyon jó érzésem van, pedig egy büdös szót nem szóltam ráadásul minden sarkon rossz irányba fordulok be, mert sosem figyelek eléggé.
csak a jelentéktelen dolgokra figyelek. mint hétfőn is az antikváriumban, ottvolt a bácsi, akivel kapcsolatban legtöbbször nekem is olyan gondolataim vannak, mint amélienek a zöldségessel. de éncsak gondolom ezeket a dolgokat, sosem teszem meg amit gondolok. de már attól is tökéletesen elégedett vagyok, hogy el tudom képzelni ahogy reggel a lábápolókrémmel mos fogat és nem a fogkrémmel.
tehát hétfőn a bácsi kedves volt velem. képregényeket vettem, biztos őrült képregénygyűjtőnek nézett, pedig ez volt életem első klasszikus értelemben vett képregénye amit megvettem. megint sokáig nézelődtem, mint mindig. nagyon szeretem azt a helyet, pedig lépni se lehet mert összevissza vannak a könyvek mindenhol, de olyan nagyon jó illat van. és kaptam cukorkát. néha az ilyen dolgoknak tudok a legjobban örülni. mint amikor kék üveggolyót kaptam tavaly nyáron a híd alatti villamos megállóban. az nagyonjóvolt. emlékszem rá tisztán.
és mindennek jellegzetes illata van. van az ilyesmit jegyzem meg vagy a szineket. a középiskolámnak nem volt jellegzetes illata azthiszem. csak bizonyos részeknek. a festőszaknak, vagy a bőrszaknak vagy például a folyékonyszappannak a wcben. de az egésznek összességében szine van, nem illata.
tihanynak illata van, ebben biztosvagyok. a szobámnak is illata van.
valakihez pedig zene tartozik. nem is tud róla, valahogy mégis mindig úgy alakul, hogy pont az a szám megy amikor találkozunk vagy amikor felhív vagy akármi. pedig amúgy egyátalán semmi köze nem lenne az adott zenéhez. főleg hogy hülye popzenéket hallgatok mostanában. fura lányok énekelnek, legalábbis szerintem furák. írtam egy cédét amin csak ilyen számok vannak, hetek óta csak azt hallgatom ha megyek valahová és az elemem se merül le, egy cseppet sem, pedig mindig hamar lemerül.
olyan ez a blog... nemistudom. összegyűjtök csomó jelentéktelen dolgot, felnagyítom őket aztán beleöntöm éskész. egyik történetnek sincs igazán vége és egyiket se gondolom komolyan. semmit sem gondolok. unaloműzök. gyakorlom a gépelést.