harmonikus harmonika hang

csütörtök, május 11, 2006

on a slow night

pici fém dobozkát kell keresnem, hogy beletehessem a maradék m&m's cukorkát...
csak az ilyen dolgokra emlékszem. mint amikor meghalt antall józsef és ezért félbeszakadt a vasárnap délutáni mese. vagy amikor postán kaptam azt a lila szivecske alakú párnát. és amikor a nagyszüleimnél aludtam a piros ágyon és sírtam mert a bátyám nem volt ott. karatetáborban volt.
és a nagycsaládi ebédek alkalmával a barna szekrényből nagypapám mindig elővette a rágósdobozt és kaptunk donáldkacsás rágót. és volt telefonos-asztal. tekerős telefonnal és iszonyú vastag telefonkönyvvel aminek nagyon szerettem az illatát.
aztán keresztanyám balettcsoportjában balettoztam, volt tüllszoknyánk meg legyezőnk is, és mindenki hihetetlenül profinak tűnt körülöttem énmeg esetlen voltam, de mégis élveztem. aztán jártam máshová is balettozni. óriás tesiteremben voltunk és mindig összekötöttünk két kötelet a terem végében és hintáztunk rajta. de néha ügyesek voltunk és köteletmásztunk. versenyeztünk.
vagy amikor nyáron az egész rokonság nagymamám óriási lakásába költözik, reggelente úszni járunk, még a tömeg előtt, délben ebéd nálunk, koradélután társasozás az unokatestvéreimmel. marokkó. aztán bicklizés a ligetbe. estefelé dunaparti séta a bazárban, éjjel alvás helyett párnacsata vagy titkos látogatás nagymamám műtermében. olajfestékillat.
esetleg a külvárosban az erdő közepén faházban éjszakázás a legkedvesebb unokatestvéremmel, aki akkor még nem politizált ennyit, csak szavalt, nagyonszépen. tóth árpád láng. és ha esetleg elaludtam a függőágyban akkor mire felébredtem mindig tele volt pakolva körülöttem minden falevelekkel.
visszamennék mindenhová, de nemlehet. mostmár minden olyan régi. de csak ezek a fontos dolgok. a cukorka, nagymamám festményei a falon és az olajfesték illata ami sehol máshol nem volt még annyira kellemes. vagy a narancslé függőség kezdete abban a picike konyhában.
giccses post és csak nekem ilyen kibaszott fontos azthiszem. siratom a gyerekkorom. vagyis nem. azt siratom hogy mindez mostmár nincs. én inkább az emendemszcukorkára szavazok.

do you remember the first time? az én dalom. igazán.