harmonikus harmonika hang

szombat, július 08, 2006

icecubegirl

minden ami vagyok, ez a blog és úgy általában ahogy viselkedem az emberekkel vagy bizonyos helyzetekben, minden olyan volt mitha már nem először csinálnám, mintha nem először írnám le, nem először mondanám ki. sosem csináltam semmi meglepő dolgot. mindig csak tervezgetem a dolgokat, kibaszott precíz akartam lenni. jó akartam lenni. gondolom aranyos meg kedves. sokkal egyszerűbb valami kipróbált karakter bőrébe bújni mint értelmes dolgot csinálni. és mostis csak ezt csinálom legtöbbször... megtervezek mindent, megálmodom az összes lehetséges variációt az összes lehetséges helyzetre amibe csak kerülhetek, mindennek happyend a vége, én sosem esem pofára, egyszerűen lehetetlen, mert sosem vagyok elég magasan ahhoz hogy kellőképpen megüssem magam ha leesek. ez biztos gyávaság. aztán persze csomó ideig pocsékul érezem magam de még eztis csak megtervezett ütemben teszem. "namost rosszkedvem lesz, namost sírok, namost alszom." nagyjából semmi mást nem csinálok.
folyton azt érzem hogy már semmi meglepőt nem tudok mondani magamnak. és ha magamnak nemtudok, másnak se akarok. igazán semmi értelme. odaadom magam másoknak miközben magamnak semmit sem hagyok... magamból? pedig mindenki megtartja magának a legjobb részeket, csak én nem, mert nincs különbség. de miért nincs? megint nemtudom hová akarok kilyukadni, valószínűleg én sem fogom átlátni ezt az egészet.
megint ugyanolyan pizzát eszek mint minden hétvégén, megint ugyanolyan teát iszok, ugyanazokat a radiohead számokat hallgatom, kártyázom a számítógépen, a jobb fülemhez tartom a telefont. olyan ez az egész mint valami rossz számítógépes játék kezdetleges változata. még mindent át lehet írni, még mindent ki lehet radírozni. egyébként azthiszem ezaz. rajzolni is mindig úgy rajzoltam, mintha félnék a vonalaktól, csupa bizonytalanság és homály minden, csak a szabályos geometriai formák nem, azokra lehet építeni, egy négyzetnek mindig négy éle lesz.
persze abban már egyátalán nem vagyok biztos hogy ez a legjobb út. gondolom nem véletlen hogy azok a táblák még mindig üresek ott a falnak támasztva. semmit sem tudok rájukfesteni. nemmegy.
komolyan nem, pedig néha már megvan a régi lelkesedés is amit annyira hiányoltam az utóbbi egy évben, és mégse. azthiszem azért maradtam meg a kockáknál eddig mert képtelen voltam annál jobbra. és most hogy ezt így bevallom, méginkább nevetséges az a papír amire az van írva, hogy én tudok rajzolni. annyira irónikus az egész... általános dicséret vagymi. nekem ez nem megy.

bezárom magam egy jégkockába most egy kicsit.
aztán kiolvasztom magam hátha utána más lesz minden.

1 Comments:

Anonymous Névtelen said...

Really amazing! Useful information. All the best.
»

20 július, 2006 20:42  

Megjegyzés küldése

<< Home