nem tudok címet kitalálni maeste

ez az este lehetne minden idők egyik legfelszabadultabb estéje. és én egyszer azt álmodtam, hogy itt volt sok ember körülöttem. nagyon érdekesnek tűntek és ismertem őket. ők is engem. és mind miattam volt itt, mert az álmaim mindig rólam szólnak. nem tudom megmondani milyen vagyok akkor de jólérzem magam. rettenetesen jól. még ha sírok és menekülök akkoris. és nemtudom megmagyarázni.
ma este... ma este is ezt vártam. sőt már délután is. megpróbáltam. mindent megpróbáltam. megpróbáltam beszélni de nem sikerült. megpróbáltam nembeszélni de akkor sem volt jó. haragudtam, felejtettem, meséltem, megállapodtam, telefonáltam. minden.
lementem a lépcsőn, le egészen a nagyszobáig. lefeküdtem az ágyra. jó illata volt és puha volt a párna. a hugom pedig odafeküdt mellém és csak nézte ahogy ott fekszem. és nem mondott semmit csak nézett. aztán pár perc múlva elment macisat játszani.
soha senki sem nézett még így rám. talán csak egyetlen egyszer még. nemis volt olyan régen... csak arra emlékszem hogy a nyitott ablakon beszűrődött a madarak reggeli zaja.
de nemtudom hogy mitörtént akkor mint ahogy azt sem tudom mitörtént ma.
persze elmondhatnám. megírhatnám a 863. postot arról hogy mareggel felébredtem, felöltöztem, ordibáltam picit a szüleimmel majd idegesen elrohantam a buszmegállóba ahol kávéztam találkoztam mégkét ideges emberrel és utaztunk és tanultunk még amíg lehetett és rosszul is voltam mert a buszon meg az autókban mindig rosszulvagyok aztán voltam vizsgázni is ahol meleg volt és fájt a fejem és remegett a toll a kezemben de sikerült hogyne sikerült volna. ebben egészen biztos vagyok. ez megtörtént még papírom is lesz róla.
csak a többiben nem vagyok biztos. azaz hogy van-e értelme megnézni megint és megint azokat a történeteket amiket egyébként akár énis írhattam volna. azokat a szereplőket akiket énis játszhatnék. csomó mindent csinálhatnék tulajdonképpen.
jólérzem magam maeste. mert... talán mert eszembejut hogy egyszer valaki aztmondta hogy csak az a fontos hogy én tudjam hogy énvagyok. és ez énvagyok. nemtudom mi az az ez egyébként pedig már csomószor rá akartam jönni.
mindig vannak dolgok amiket át akarok alakítani. de ha belegondolok az a lány a filmben amikor meggyógyul őis épp olyan lesz mint előtte volt és nem egy másik valaki. közben néha még nevetett is és énekelt egy szomorú embernek. nemtudom az én esetemben mi az amihez képest van előtte meg utána. nem vagyok beteg vagy ilyesmi. de biztos hogy ugyanolyan leszek mint régen voltam. még akkoris ha legtöbbször aztmondom hogy dehogy leszek olyan sőt néha komolyan is gondolom hogy másvalaki akarok lenni. meg az a néhány ember ők is komolyan gondolják biztos hogy "neharagudj de pocsékul nézel ki... valamibajvan?" meg hogy változzak meg. egyébként lehet hogy igazuk is van. lehet hogy ez a leglogikátlanabb és legellentmondásosabb post amit valaha írtam. mindegy holnap biztos ezt is kitörlöm mint mostanában mindet.
sosem tudtam hogykell egy mondatban üzenetet elrejteni. nemvagyok trükkös ember.
és amit írok azis a semmiről szól, megint nem ezt akartam írni egyébként. sok felesleges mondat egymásután, átgondolatlanul. aztán majd publish post gombocska. mindegy.
vannak levelek amik sosem érkeznek meg és ez így van rendjén. van amikor magadnak írsz csakhogy az eredeti érzés valami töredékét is visszakapd. mint amikor mr. bean karácsonyi üdvözlőkártyákat küldött magának.
azthiszem a legnagyobb hibát akkor követtem el amikor azt vártam hogy majd maguktól megváltoznak a dolgok. de semmi sem változik... kibaszott nagy körforgás az egész. ebből egyenesen következik hogy előbbutóbb úgyis tél lesz és mehetek korcsolyázni majd. meghogy akkor kevésbé akarok majd szerelmes lenni. mindig ez van utálomanyarat.
remek. megírtam a 863. értelmetlen postomat. most jön a sírás meg az alvás.