where i end

what's your name? who's your daddy? - kérdezgeti tőlem az a keménykalapos úr miközben állunk a grande jatte szigeten és nézzük a vizet. nálam esernyő is van. és irtó klassz a ruhám. pici pontocskákból vagyunk összerakva egyébként.
délután william blake hív teázni és mivel nincs jobb dolgom elfogadom a meghívást. együtt nevetünk a szentimentalista biedermeier képeken.
hagymakupolás templomok előtt állnak a nagy orosz tél kellős közepén meztelenül a művészek. és egy mosoly erejéig igyekeznek leküzdeni a vacogást. hiteles hiteles.
pár évet vissza. jackson pollock épp részegen vezeti az autóját. közben mit sem sejt ő még ország lili cipőiről. tartok tőle hogy épp ennyit sejtek énis. szeretnék egy kicsit kétségbeesni halehet. köszi.
és igen, a hülye barna szobrocska itt velem szemben ugyan úgy vigyorog mint mindig. de ez nem az a bizonyos archaikus mosoly. dehogyis. azt legalább be tudnám azonosítani.
azthiszem eléggé izgulok. vagymi. ideges vagyok. ezt abból gondolom, hogy ilyenkor mindig összeszorított foggal koncentrálok. és mostmár nagyon fáj az egész állkapcsom.
tudom hogy a kék lovasok merre vágtattak el. tudom hogy ki volt az aki minden képének hátterébe vonatot festett. meg csomó ilyen dolog. elég sok. azaz sok, de nem elég. én nemtudom. mindent elfelejtek, még azt is amit eddig tudtam. itt van az ajtón az a turner repró és nemtudom a címét. össze fogom keverni a neveket. elrontom még azt a kevés évszámot is amit tudok. egészen biztos.
és a vicc az, hogy nincs is tét. most először kellene magamnak bizonyítani. csak mintha túl későn jöttem volna erre rá.
még nagyjából két óra. aztán zöld lesz az ég. én végképp kimerülök. csak aztnemtudom ki lesz az aki átveszi a helyem. tudod akinek a testébe átugrándozhat a nyuszim.