harmonikus harmonika hang

csütörtök, július 20, 2006

i'm sorry for us... again?

újra bepróbálkozom a régi szöveggel, azaz annak egy átírt változatával. persze a java még mindig tökéletesen aktuális. tehát? tehát semmi sem változott azóta hogy a másik blogot abbahagytam. vagy ha esetleg valami meg is változott, most gyorsan visszatért minden. az összes idétlen régi érzés, amiket még mindig nemtudok megváltoztatni.
kibaszottul üres a szobám meg énis meg úgy minden, minden minden. minden ami ittmaradt nálam. ilyen nemistudom... szomorú dolgok azthiszem. üres és szomorú. zsibbad a szám, mintha legalábbis beteg lennék vagy akármi. pedig nemvagyok az, semmi bajom, csak elfogytam. fogom az ecsetet és NEM MOZDUL A KEZEM. semerre. nehéz és zsibbad. minden egyes porcikám. már alig tudom mozgatni az ujjaim. félek. nagyonfélek. és semmi sem azért történik, amiért eddig hittem. félre értettem mindent. vagy legalábbis a legfontosabb dolgokat.
az úgy volt, hogy elképzeltem egy szobrot is, épp csak annyira bonyolultat hogy még meg tudjam csinálni. máskor is csináltam már ehhez hasonlót, nem hittem hogy gond lesz. de időközben tönkrement minden alapanyag és még a kezemet sem tudom használni. és természetesen mostmár a kedvem is elment.
egyik idióta történetnek sem leszek egyetlen szereplője se, pedig mennyi mindenen gondolkoztam régebben. és akiket én találtam ki, azok a figurák már meg sem ismernek. rám sem köszönnek. tisztára olyan mint az adaptációban. vajon kit fognak megenni a krokodilok és vajon melyik testvérem fog most meghalni?
jaigen ez is eszembejutott ma, amikor a hülye rádióban délután anyukám valami fogyatékos gyerekekről szóló műsort hallgatot. kurvajól éreztem magam utána.
nincs több ötletem mostmár. több álmom sincs. az utóbbi egy évben egyet sem váltottam valóra.
hihetetlenül unom magam. ez van.
lassan már azon is gondolkozni fogok, hogy vajon megéri-e levegőt venni. mert hogy nagyjából ilyen alapvető dolgokon problémázok még mindig.
nem is tudom hogy tud a családom még együtt élni velem. énmár tuti kidobtam volna magam a helyükben. vagy legalább ordítoznék magammal. vagy valami. akármi.

ezt a postot akár egy 14 éves hormonzavaros kislány is írhatta volna. a maradék közel 5 év semmit sem számít. igazán semmit.

1 Comments:

Anonymous Névtelen said...

pizsamába öltözött részeg búvárokból álló hadsereg.

21 július, 2006 23:23  

Megjegyzés küldése

<< Home