harmonikus harmonika hang

szombat, március 31, 2007

itt nyugszik betty brown

elmesélem milyen izgalmak történnek velem manapság. reggel például majdnem vettem porcelántojást reklám áron. azaz azt mondták hogy akarok venni, én pedig majdnem el is hittem. a villamoson meg voltak ilyen nénik és csodálkoztak mert mekdonálc színű voltam. aztán átadtam a helyem.
a vonaton mögöttem két hölgy arról vitázott hogy a barátnőjük az elmúlt este vajon az altatótól, a nyugtatótól vagy a kettő együttes alkalmazásától hallucinált-e inkább. amúgy iskolába mentek, mint minden szombat délelőtt. ja és vettek ebédet a perecesnél. mindent kihallgattam.
holnap megyek kiállítást mustrálni. csak úgy bolondságból.
kedden minigolfoztunk, és bár king-kongot nem találtuk, majdnem olyan volt mintha éjjel-nappal fiatal lennék. tényleg.
i was a ye-ye girl
apró szokásokat gyűjtök az emberektől. d mindig kihúzza magát ha rámnéz és összeráncolja az orrát nevetés közben, m a kisujját rágja vagy tapsol és azt mondja hogy na, b nappal a szemét dörzsöli, álmában pedig remeg, do úgy megy mint egy mesefigura és ha igaza van aztmondja hogy yess, a reggel 3 albertkekszet eszik a kávéhoz és ébredés után közel 10 percig meg se szólal, n gyakran megfogja a kezem mikor integetek, t szeret pogácsát enni és a jó történeteket gyorsan mindenkinek el akarja mesélni, kd magáz és ha boldog valamiért akkor ugrándozik, f mosolyog és pukkedlizik mikor találkozunk, z kezében mindig van valami papír, amit aztán sosem gyűr össze. a hugaim pedig sosem akarnak elengedni sehová. úgy megölelnek hogy mozdulni se tudjak.

más: igazi sportlady lettem ám. tai-chizok és minden este futok. tavaszi szünetben pedig sokat biciklizem majd. nemtudom mi ütött belém, de üthetne gyakrabban is. a végén még vékony és izmos leszek. őrület.