St Apollonia

tegnap éjjel minden eddigi dolog megkérdőjeleződött. visszavágytam hirtelen egy 4-5 évvel ezelőtti helyzetbe, a kezem egy óriási hordó palacsintatészta-szerű masszában volt, piszkos köpeny volt rajtam és a legapróbb munkafázisokkal képes voltam órákig babrálni. aztán álltunk a kemencénél és vártuk, hogy mikor nyithatjuk végre ki. aztán rájöttem hogy már nem emlékszem a bűvös hőfokra, nem emlékszem a megfelelő arányokra, már rég nem ragadt agyag vagy gipsz a körmöm alá, sokkal inkább hisztizek amiatt, mert becsuktam az ujjam a fürdőszobaajtóval.
hiányzik az is, hogy hazafelé a metrón vegyem észre, hogy a kezem egészen a könyökömig szenes, az orrom pedig festékes. hiányzik a kockás nadrágom is, amire azthittem hogy a legklasszabb nadrág amit valaha látott a föld.
ma felkeltem reggel 8-kor és igazán nem kellett volna utána mégis tovább aludnom. esett az eső vagy félig jég vagy hó vagy nem is tudom. levelet kaptam romániából, ahol esküvő lesz. és valóban ez a legszebb karácsonyi ajándék, csak épp nem nekem. egyre inkább meg vagyok róla győződve hogy én sosem leszek ilyen helyzetben.
úgyhogy ezt a dalt hallgatom egész este. és semmi sem vígasztal valójában.
sajnálom, hogy már minden olyan dolgot felfedeztem amiért rajongani lehet. és minden olyan ember eltűnt akiért rajongani lehet. nincsenek függőségeim sem, nem kávézom és nem dohányzom már. nem járok hajnalig bulizni, nem csinálok őrültségeket és az abszinth sem rejteget már titkokat.
nem találkozom a régi barátaimmal sem, akik ennek ellenére hiányoznak.
csak apró dolgok maradtak, annyira aprók hogy egy dobozba össze tudtam őket készíteni.

már csak a hátizsákos európa-túra menthet meg
azthiszem öreg vagyok