everglade

néha mielőtt elkezdek írni összeáll a fejemben a gondolatmenet, de mire eljutok odáig hogy lenyomjam az első gombot minden összekuszálódik. ha nagyon igyekszem akkor persze helyre tudom hozni ezt a pillanatnyi kimaradást, de nem mindig megy.
mindenesetre abban egészen biztos vagyok, hogy a maga (érthetetlen és magányos) módján jó dolog az, ha olyan embernek írsz újra és újra levelet aki már talán soha többé nem fog válaszolni. ha teljesen véglegesnek érzed a dolgot akkor az is mindegy, hogy milyen dolgokról írsz és hogy hogyan. nem kell egetrengető eseményekről és paranormális jelenségekről írnod, nem kell minden energiádat egy levél megírásába fektetni, hogy olyan legyen amire még 3 év múlva is az mondanád: ez igen. szóval ha ennek a szinte már nem is létező embernek írsz, annyira őszinte lehetsz, mint még soha senkivel. persze ez túlzás, de szóval nagyon őszinte, ha akarsz. és nyilván nem arról van szó, hogy amúgy hazug vagy, csak egyszerűen túl sok a tabu az életedben. mármint az enyémben. az évek során azért egyre kevesebb, vagy így kicserélődnek inkább. régi beszélgetéskre visszagondolva (visszaolvasva)... mindent tudnom kellett volna akkor, vagyis nem tudnom, inkább csak észrevennem. nagyon sokáig késve értettem meg az embereket. mostmár azért jobban megy szerintem, vagy legalábbis kevesebbet csalódok.

és akkor a sors/élet/bármi izé fintora hogy írsz és írsz és boldog vagy talán és bizakodó valahogy be nem vallottan és akkor AKKOR a múlt ami nem feltétlen a te múltad, vagy legalábbis kevésbé, nem hogy nem ír vissza, hanem inkább nem neked ír vissza. na ez a nagyonfura.

antony & the johnsons
kings of convenience