harmonikus harmonika hang

kedd, február 03, 2009

magic

egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki két pohár bortól olyan tökéletesnek érezte a világot mint még korábban soha. hibátlan volt az az este. sőt az egész nap az volt. a lány kezdi úgy érezni, hogy minden olyan nap tökéletes, amikor még reggel 7 előtt felébred és rendesen reggelizik.
ez az nap is ilyen volt tehát. reggeli után autóba ült és meg sem állt óbudáig, ahol találkozott egy elmondhatatlanul kedves öregúrral, aki neki adta egy rég keresett könyv utolsó utáni példányát. a villamoson hazafelé a lány nem tudott mást tenni csak mosolygott és mosolygott a világra, ami már ekkor is majdnem tökéletesnek tűnt. vagy legalábbis szerethetőnek.
délután a lány járt könyvtárban is, valamint egy másik kiadó irodájában, ahol átvett egy újabb remek könyvet. ezután kávézott majd elment a megnyitóra. ott találkozott sok emberrel, bort töltögetett, mint a régi szép időkben. egy nyári ember is előkerült, és téli emberek is. csupa remek javaslattal és ötlettel. a tömeg után négyesben megitták azt az üveg bort, amitől a lány végül rettenthetetlennek érezte magát. minden megvalósítható volt, mindenki elérhető és a legkevésbé sem félelmetes módon ott állt előtte képzeletben. a játszótéren repült egy kicsit majd énekelt az egyik hintának.

és ez a mese még sokáig folytatódni fog