harmonikus harmonika hang

csütörtök, január 22, 2009

plaster of parish

maeste: meg kell értenem a snooker szabályait. aztán. megtanulok tízig elszámolni norvégul. majd elolvasom újra mika waltari aranyhajú című kisregényét, mert már nem emlékszem mi tetszett benne annyira régen. ha még mindig ébren leszek (és miért ne lennék ébren egy olyan estén aminek másnapján nincs semmi de semmi dolgom?) befejezem a decemberben elkezdett festményem. közben finn/norvég/izlandi/svéd/feröer/dán zenéket fogok hallgatni. leveleket is írok közben, vagy legalább egy papírra gondolatokat levelekhez amiket majd holnap befejezek.

van egy kedves kép a falamon, egy gipsz arcról tulajdonképpen akinek mandulavágású a szeme és a szája és cseppet sem hasonlít egy velencei karneváli maszkra. teljesen homogén fehér és mindig az jut róla eszembe, hogy ha ez egy ember arca, akkor mindenképp egy olyan emberé kell hogy legyen, aki általában nagyon boldog álmában. vannak ilyen emberek azthiszem.
valamint ma megválaszolok egy kérdést amit még hónapokkal ezelőtt tettek fel nekem és akkor elhamarkodott választ adtam. szóval ennyi gondolkodás után rádöbbentem, hogy a gipsz a kedvenc anyagom. főleg a gipsz szobrok miatt. az életnagyságú gipsz szobrok miatt, amik nem gipszmásolatként készültek valami ókori szoborról, hanem teljes értékű alkotásokként. de szeretem a gipszet amiatt is, mert tudok bánni vele, azthiszem jó ötlet lenne például mostantól kezdve évenként csinálni egy gipsz nyomatot a saját kezemről. szeretem mert fehér. és mert rengeteg jó dologra emlékeztet.

egyszer még egészen biztosan fogok kémiával is foglalkozni. ezt még akkor határoztam el, amikor először olvastam tizenegynéhány évesen a monte cristo grófját.

0 Null
1 Én
2 To
3 Tre
4 Fire
5 Fem
6 Seks
7 Sju
8 Åtte
9 Ni
10 Ti

1 Comments:

Anonymous Névtelen said...

my name is barbika and my favourite substance is gipsz

haha
tedd ki a lábad otthonról
most!
:)

tegnap este nem égtek az utcailámpák, amikor jöttem haza, és mindenfelé sötétség volt
rémisztő

23 január, 2009 17:42  

Megjegyzés küldése

<< Home