a 22-es csapdája

olyan rég voltam itthon itthon. és pontosan olyan hangulatot találtam itt amilyet itthagytam. talán még egy kicsit szomorúbbat. körülöttem mostanában mindenki olyan boldog, bátor és nyílt. új dolgok történnek velük, megtanultak ezer nyelven és bátran beszélgetnek bárkivel. annyira irígylem őket. nem csak hogy beszélgetni nem tudok még mindig igazán, de öregszem is, nem tudok éjszakázni, már a mesék se érdekelnek a tévében. hülye karrierista picsa lettem azthiszem és minden más meghalt ami régen izgalmas volt bennem. mérhetetlenül unalmasnak érzem magam.
vajon ezt hányszor írtam már le ebben a blogban?

ha megőrülök biztos időgépet fogok építeni