harmonikus harmonika hang

kedd, július 15, 2008

common

tegnap vásároltam napszemüveget de nem volt napszemüveges idő. inkább teázós idő volt, úgyhogy azt ittunk. jártunk három kiállításon is, kerestük azokat az embereket akik csak a pogácsáért meg a borért járnak megnyitókra. az első helyre bőrig ázva érkeztünk, mindenki más csinos volt és nagyon gazdag. a képek viszont szépek voltak, bekerült néhány a képzeletbeli magánygyűjteményembe. utána persze kisütött a nap, nosztalgiáztam a rádai utcában, aztán másik megnyitó, ahová nem bőrig ázva érkeztünk. itt szobrok voltak, pont olyanok amilyeneket nagyon szeretek, három kisbaba feküdt egy párnán, kettő kislány és egy kisfiú. kaktuszszobrok is voltak amúgy. fura fiú mondta a beszédet, egész nyelvújító módon és azthiszem felismert néhány ember pedig inkognitóban voltam.
a harmadik kiállítás egészen véletlen volt, nem is számítottunk rá. medencében úszó fiúkat és lányokat festett az egyik művész, a másik villamost, a harmadik fekete foltok felett lebegő lányt és hasonlókat.
ma igyekszem azt gondolni hogy sok dolgom van