da

itt volt ma egy orosz. és most úgy érzem magam mint a filmekben. a galéria előtt állt sokáig, dohányzott és nézte a képeket. aztán rászánta magát és bejött, pont úgy nézett ki mint egy elbaszott művész. fura illata volt, valami dohány és olaj keveréke, amiről nem tudtam eldönteni hogy kellemes vagy émelyítő. hosszú volt a haja, sapkát viselt, feketébe öltözött és festékes volt keze. az egész megjelenése annyira bizarr és rémisztő volt mint valami maffiózónak, ugyanakkor folyamatosan azon gondolkoztam hogy valahogy mégiscsak szimpatikus. megnézte a festményeket a falon, mindet közelről, és persze neki is azok a képek tetszettek mint amit mindenki szeretni szokott itt. majd elkezdett az orosz kortárs művészekről beszélni. leült a gép elég és majdnem egy órán keresztül orosz honlapokat nézegetett, néha lefordított nekem egy-egy mondatot és megmutatott egy-egy képet. közben féltem is tőle, de azért érdekelt amit mondott. najó igazából nagyon féltem tőle és tuti hogy ez látszott is rajtam. aztmondta magyarországon csak azért jó művésznek lenni mert itt lehet elősködni akkor is ha szar művész vagy.
mikor elköszönt megkérdezte meddig leszek még itt, biztos be fog még jönni a galériába. jaj.
most orosz honlapokat nézegetek, egy szót se értek belőlük, de a képek szépek. ez az egész nap olyan mint abban a filmben amiben egy anya moszkvában keresi a sok éve nem látott fiát, akiből művész lett. nemtudom én ki vagyok a filmből, ennek talán nincs is értelme, de a nap hangulata mindenképp ilyen.
most megint újra festeni akarok és rajzolni, megvalósítani azokat az ötleteket amiket először hétfő este mondtam ki valakinek hangosan és magam sem hittem hogy kerek egész mondatokban képes vagyok megfogalmazni a gondolataim. zseniális érzés egyébként.

amúgy pedig hihetetlen mennyire kevés is elég ahhoz hogy újra legyenek hosszútávú terveimda