insomnia

jó néha teljesen felborítani mindent, nem aludni majdnem két napig, élvezni azokat az őrült gondolatokat, amik akkor törnek rám, amikor 4 órán keresztül csukott szemmel mozdulatlanul fekszem az ágyban. hozzászoktam a fejfájáshoz, a fogfájáshoz és ahhoz, hogyha kinyitom a hűtőt mostanában semmilyen ételhez sincs kedvem. viszont szeretek lány lenni és ehhez méltóan viselkedni minden szituációban. ami persze teljességgel újdonság számomra, de talán kezdek beletanulni. egyre többet beszélek és ha becsukom a szemem és úgy táncolok még az sem érdekel hogy közben potyognak a könnyeim.
kicsit olyan mintha tudnám mi fog történni velem, mégis izgatott vagyok, ülök a fűben egyedül és végig arra gondolok hogy ez most valami új kezdete. van egy őrangyalom. és még mindig nem tudok rájönni, hogy mivel érdemeltem ezt ki. vagy hogy mivel is tartozom ezért? mert nehéz elhinni, hogy velem lenni van annyira értékes, mint amennyire én annak érzem azokat az órákat amikor nem vagyok egyedül. persze talán az a lebegés a legjobb az egészben, ami olyan mint amikor elindulok felfelé egy emeletes ház lépcsőjén, kint meleg van és tudom hogy mire felérek a sokadik emeletre már nem fogok levegőt kapni. viszont a lépcsőház hideg és nem számolom a lépcsőket. csak lebegek. és szivesen ottmaradnék akár napokig is a lépcsőkön ülve.
ma aludtam délelőtt és néhány óra múlva délután újra. így az alvással és nemalvással töltött időegységek megint egyensúlyban vannak. van mit felborítani újra a jövőhéttel. juhú.

és ennyi

plan b

azthiszem evés helyett dohányoznom kellene inkább.
és rájöttem hogy szeretem, ha egy filmben két képkocka között van egy olyan kép, amiben csak nagy, nyolcszög alakú szines foltok vannak.

a régi gondolataimat mindig jobban szeretem, mint az aktuális kérdéseimet. de a jövőbeli terveim is izgalmasak, főleg ha utólag szembesülök vele, hogy valamit sikerült is megvalósítani...

hamarosan hazamegyek festeni

el innen

utazni utazni utazni. idén nyáron sokat fogok vagyis fogunk utazni. és én már alig várom.
nemtudom hogy lehet-e, de én át akarok gyalogolni a Øresundsbroen-en Koppenhágából Malmöbe. valamiért nagyon megkedveltem a hidakat. bár most főleg a tengeren átivelő hidak érdekelnek. mint a Donghai híd. amin ha átmegy az ember csak ő van ott, a híd meg a tenger. annyira jó lehet. elindulni valahonnan és megérkezni valahová. azzal a tudattal hogy nehezebben veszthetem el a célt így, mintha hajóval mennék. el kell utaznom rengeteg helyre, olyan érzésem van mintha még semmit sem láttam volna. viszont új helyen lenni, lenyűgözve lenni MINDENTŐL és nem látni még semmiben sem a rosszat, csak élvezni hogy nem tudom mi fog történni velem pár óra múlva, na ezt szeretném most. beszélni akarok idegenekkel, mindegy hogy milyen nyelven, ma valahogy mindent megértenék.

ez az az este amikor nem tudom megunni a térképek nézegetését.

szoknya

még soha egy randi, színház, esküvő satöbbi kedvéért sem vettem álomszép és álomdrága ruhát, de most... hátigen most IGEN. holnap záróvizsga és a világ legtökéletesebb tanára (Rufus Wainwright - Art teacher) lesz az egyik a két fős bíróságon. és én örülök. és izgulok. elálmosodom délután 2kor, felébredek éjjel és nem tudok se enni se aludni.
kicsit olyan mintha enyém lenne a világ, de legalábbis Bécs biztosan. nyáron németül fogok tanulni. elutazom a világ végeire és sehol sem leszek egyedül.

zenebona

holnap zenevizsga. én az animal collective-ről, max richter-ről vagy rufus wainwright-ról szeretnék beszélni majd ha lehet. remélem lehet. és ez lesz bizonyos értelemben az utolsóvizsgám. aztán már csak záróvizsga. aztán MA felvételi. aztán nemtudom. el innen.

forrócsokis hangulatban vagyok és ha most lenne saját lakásom kiülnék az ablakba, lehet hogy carmina burana-t hallgatnék, vizes lenne a lábam és áthívnék valakit estére hogy ne legyek egyedül.
ezzel szemben a terv az, hogy vonatozok, hazamegyek a nemsajátlakásba és vagy tanulok vagy elmegyek valahová forrócsokizni és elhívok magammal valakit hogy ne legyek egyedül. útközben a következőt fogom hallgatni: loney, dear - i was only going out