jellyfish

becsukom a szemem, úszom a víz alatt én is. már csak 23 napig kell kibírnom levegővétel nélkül, aztán avokádó. itt a fejemben zúgó bzz se olyan idegesítő, hiszen a medúzáknak hallószervük sincs például.

dear god, i hate myself

nem hallgattam magamra eléggé, pedig még ki is írtam a falamra hogy i got to save myself. és elrontom újra és újra. a medúza hasonlat tetszik, ennyit tudok holnap a vizsgán is elmondani azthiszem. átlátszó vagyok és senki sem jön hozzám közel, mert megcsípek mindenkit.

megünnepelem az anyukámat, felveszem a gyönyörű szoknyát is hozzá, aztán hazajövök és olvasok olvasok olvasok, valamint írok a spanyoloknak. betűk közé menekülök, nincs más megoldás. i will never feel normal.

not alone

egészséges lenne ébredés után minden nap még kb 2 órát ágyban feküdni és beszélgetni. esetleg teázni. nincs több rohanás. az életem egy hegy, lehet felmászni meg leugrani, vulkán is van, de hósipka is, és én az egyik irányba már nagyon szeretnék ugrani. oda ahol van víz. az idő gyönyörű, az álmaim pedig méggyönyörűbbek. elmondhatatlanul sokat tanulok attól a lánytól, akivel olyan terveim vannak, mint még soha senkivel. abban a lakásban valami varázslat történik, bárcsak ez az frissesség és intenzitás itt maradna velem, történjék bármi. annyival jobban működök, ha nem vagyok folyamatosan egyedül...

out of the blue

van egy steril világ, amiben színes műanyagkupakok, üveglapra festett geometrikus formák és olyan székek vannak, amiket el tud fújni a szél. egyszerű dallamok, kellemes énekhang és napsütés. mellettünk sövénylabirintus, eső után illat és science fiction. pezsgőt is lehet inni, minden mondat félreérthetetlen és a semmiből kerülnek elő az emberek. a fogorvosról a restaurátor lány jut eszembe, a bodzáról zugló, a gyufaszálakról balaton. táncoltam a múzeumban, azaz csak majdnem.

most nem szabadna kikapcsolnom az agyam, de tegnap este például sikerült. éjjel nem álmodtam semmit, viszont reggel eszembe jutott egy pár nappal ezelőtti álom amit akkor le szerettem volna írni. soha nem látott és korábban meg nem álmodott helyszínen zajlottak ez események: erdő fákkal és fák között faházakkal. volt egy nagyobb, amiben néha bent voltam, néha viszont kint és nem találtam az ajtót. szokatlan nézőpontokból láttam az embereket, általában a magasból, az ablakok is rendellenes helyeken voltak - mint a középiskolám tornyain - és ott olvasott bent a régi vonatosfiú, akit mostanában újra sokat látok a könyvtárban. eső is volt, vagy valami egyéb víz. sok barna, fa-hatású felület, vízágyszerűen bizonytalan talaj, ami alatt emberek laktak, aludtak, mint a sátrakban és én rajtuk szaladtam. nem volt cél, csak a házak, az emberek és az ablakok, valamint az a már-már megszokott viselkedésforma, én pedig megtanultam láthatatlan lenni.

km

nem szeretem ezt a rémisztő távolságot, ami köztem és az emberek között van. nem örülök, hogy senki sem kedveli a városom és a vonataim. egyedül lenni ebben a nagy házban utoljára 15 évesen volt jó buli, azóta inkább csak szükségszerű következménye annak, hogy túlságosan szeretem ezeket a falakat és ezt a kertet. de nem csak errő van szó, hanem azokról a háromlépésekről is, meg a telefonmásikvégéről. fárasztó ilyen régóta ilyen egyformán megélni mindent.

ha az autókat szervízbe kell vinni sokezer kilométer után, akkor engem is.

kávé. hegedű és/vagy zongora. eső. nápolyi. max richter.

bring the lions out

amikor ma reggel felébredtem anyukám színben pont passzolt a szobámhoz. pöttyös bögréből ittam forró teát és nincs kedvem felöltözni. dolgozni kellene, de nem tudom elkezdeni. olyankor a fülemben beszél két ember és én vagyok az a fura harmadik aki leírja a gondolataikat meg a sajátját is persze. egy egészen más dimenzió, ahonnan nem lehet kiszakítani, úgy pedig fuccs az egész hétvégének. focipálya, tópart, eper meg cseresznye, spanyolország, kémia - ezek mind jobban érdekelnek mint a soha véget nem érő vizsgaidőszak.

josh rouse és melpo mene. szombatzenék.

only in dreams

eddig nem volt megállás, mostmár legyen. csak elbizonytalanodni nem szeretnék... jó lenne újra középiskolában lenni, ahol beülnék a mester asztalához, teáznánk és történeteket mesélnénk egymásnak, lenne vázlatfüzetem is amibe mindketten rajzolnánk. emlékszem attól mindig egy hónapra elég energiám lett és nem kellett napról napra a rideg valósággal konfrontálódni.

ezek az egészen különböző életmódok az én szemléletem szerint kiválóan tudnak egymás mellett működni.

így innen nézve semmiképp sem haszontalan az, amit csinálok.

hello benjamin

cherbourg

csak a viszonyításokra van szükségem és a (szép) gondolatokra. a helyszínekre, a házakra, kávéra reggel nemegyedül, meg néha azokra az ölelésekre. egyszer majd nem ijesztő leszek, hanem olyan, mint egy Katinka Lampe kép. de addig még sokat kell dolgozni, felépíteni a legkisebb elemétől kezdve mindent és már kitudja mióta tartok ott hogy ezt a sok felhalmozott fragmentumot itt körülöttem rendszerbe próbálom foglalni. össze kellene tudnom pakolni egy bőröndbe, felszállni egy vonatra és csak menni. poharat mosogatni kávézókban, rajzolni parkokban és írni felébredés után. (hóban feküdni)

never become anyone

I miss my own private Ms. Stubbs... but she's moving to New York, again.
What should I do now? I feel old, but not very wise.

And I also feel like I'm one of those girls, although I never wanted to be like them.

chocolate makes me happy

a francba hogy már megint hajnal van

5 óra múlva együtt akarok reggelizni a családommal

there was no plan b

fekszem az ágyban, nem megyek sehová, inkább írok. xiu xiu van meg ez a rengeteg tárgy amivel körülvettem magam. főztem zabkását de nem tudom megenni. főztem kávét de nem tudom meginni. nemjó nemjó ez így.
van a falamon egy what to do lista, négy teljesítendő tétellel, amikre folyamatosan emlékeztetnem kell magam. az egyik kifejezetten nem megy. beszélnek hozzám az emberek és képtelen vagyok válaszolni. túl sokáig volt jó úgy emberek között lenni, hogy csak hallgattam őket. most pedig talán túl óvatos vagyok és nem bízom a megérzéseimben.
habár ez sem igaz, van amikor mégis képes vagyok megvalósítani elképzeléseket, tanulni és dolgozni, mégtöbbet tanulni és megtöbbet dolgozni azt tudok. másfél hónap áldozat árán egy nagyon fontos ember adta ígéretét egy közös munkára pénteken. (new york, new york)
plan a: nyárra mindennek szinkronba kell kerülnie.

I haven't said too much, have I?

az anyukám és a húsleves mindig itt várnak amikor hazajövök. kár hogy továbbra sem vagyok éhes. (eating disorder? yes please.) aggasztó.
le akartam írni csomó mindent, aztán meggondoltam magam. (there are things you should keep to yourself.) senkinek sem égett a lámpája a buszon este, senki sem látta az arcom. ha a hittérítő fiúnak igaza lenne nem is kellene tovább aggódni semmin. de én inkább gondolkozom még, meg zene is van persze.

tej

már megint hajnal van, de most nem kopog az eső az ablakomon. ma elképesztően közelről néztem képeket, volt egy lány aki úgy beszélt ahogy egyszer majd én is szeretnék, az utolsó előadó pedig arról tartott előadást amiről én írni szeretnék, ráadásul azt mondta van értelme ezt csinálni és én hiszek neki. (videóművészet és eső, ezt sem szabad elfelejtenem) utána banánturmix.

most szeretném újra megnézni az in memorian hajnóczy péter című filmet, vagy legalább a zenéjét hallani. az otthagyott bögrékről sokat gondolkoztam a héten, mindenkinek vannak bögrés történetei és itt most nem azokra az egyformán idióta feliratos bögrékre gondolok persze.
(gőbölyös luca - kávé reggel és az ottfelejtett hajcsatt - egy bögre tej - a gimnáziumi éveim - és hajnóczy lakása ami a nagymamáméra emlékeztet, vagy arra a nagyonszépre ott a déli pályaudvarnál, ahol császármorzsát készítettünk egy esős nyári napon - és ez megint tanubizonyságul szolgál arra hogy együtt kell laknunk)

2+2

újra december 14 van, mínusz zongora, plusz mém

fröken

ma éjjel nincs erdő, viszont van véletlenül megtalált svéd film és vannak tanácsok saját magamnak. sok energiát generálok ezekből az érzésekből, az egyik énem haragszik, a másik reggel fát fog ültetni az unokatestvéremmel aztán süteményt fog sütni.

alakul az elmélet arról, hogy miért kellett volna az ötvenes években élnem, de blog helyett inkább újságcikket írok erről.

továbbá próbálok magyarázatot találni a rendkívül szokatlan fájdalomra a bal lábamban, valamint azt is kitalálom hogyan fogok melt fesztiválra menni nyáron. shout out louds. ó ezek a svédek már megint. lehet hogy szeretnék malmöbe menni tanulni (ide), még munkahelyet is találtam magamnak. uuu. ja és Lena Cronqvist.

csokifagyi

a megszámlálhatatlan alkalom fűben ülve tanulás után volt fűben ülve ropi-bor is egy este erejéig. aztán átsétáltam a városon egyedülhajnalban, minden sárga volt, orgonaillatú és egy kicsit homályos.
tegnap arról volt szó este, hogy az idő a legnagyobb ikonoklaszta és ennek a gondolatnak nagyon sok aspektusát látom a saját életemben is megjelenni mostanában. félek a hosszútávú tervektől, mert minél többet beszélünk róla annál inkább úgy érzem, nem csinálom jól...

ennek ellenére minden megy tovább, én és a városom békében élünk együtt, vacsorára halat sütök, anyák napjára sütit. jövő héten konferenciázok, újságcikkezek, interjúzok és viennafair.