ősz

ma hajnalban, amikor még minden abszinth ízű volt, hirtelen nagyon sok minden eszünkbe jutott. egy csomó olyan dolog, ami a fejemben valamiért az ősszel hulló falevelek és az első hó illatára emlékeztetnek. szeretem ezeket a pillanatokat. meg az ilyen pillanatokat megelőző estéket.
és természetesen azt is, amikor rendíthetetlennek érzem magam a buszon és vonaton hazafelé. jens lekman - you're the light. itthon szüret van, aminek eredményeképp a lehető legelképesztőbb időpontokban és szituációkban látom a családtagjaimat félrészegen. persze én is bort és mustot ittam a tanulás mellett, így persze még tompább minden, vagy ködös vagy nem is tudom milyen.

van egy útitervem: bécs - heidelberg - berlin - groningen - bécs. kérek egy vonatbérletet.

paradigmaváltás

őrület mit vannak rám hatással mostanában. vagy talán inkább kik. az egyik legjelentősebb embert Rufus Wainwright, Andrea Pozzo és Bécs egybegyúrásával tudnám most leginkább jellemezni. a hatás pedig meglepő mód nem az, hogy pályát változtatok és mostantól csakis illuzionisztikus barokk mennyezetfreskókat tanulmányozok majd, hanem hogy bármit is tanulmányozok ezentúl, azt komoly és átgondolt tudományos szempontok alapján fogom tenni.
visszautalva a gondolat elejére, az egyéb kategóriába sorolom most a mai napom összes karakterét, beleértve azokat is, akik ugyan fizikai valójukban nem, ám szellemiekben és/vagy virtuálisan igenis sokban befolyásolták a hangulatom alakulását. ilyen egy holland művészettörténész is, akitől ezt kaptam.

(és bevallom egy kicsit ma is boroztam a szüleimmel.)

körforgás

ha minden ugyan ott van ahol volt, ha minden körbeér úgy, hogy közben meg is változott akkor most sokkal jobban fogom csinálni a dolgokat mint azelőtt. csak szavak vannak ma itt, mert a szülinapom környékén mindig túl szinpadias vagyok.
vines (scream). teitur. conor oberst meg a rézmál. berlin nagyon messze van - vagy nagyon közel. lánchíd. bor. sárga sapka. late night shopping. kétszer megírt levelek.

nagyon NAGYON kevés az idő. mindenhez. ez a huszonkettes csapdája. vagy az én huszonkettesemé legalábbis.

holnap este

odaülök a könyvespolc mellé az egyik fotelbe és kinyitok egy üveg peszgőt.

folyamatos jelen

nincs is egy pillanat megállás sem. még álmomban is folyamatosan történik valami. mindig elkések mindenhonnan most és mindig megbánom hogy nem ültem a székeken kicsit több ideig.
a küszöb-probléma megoldódott küszöb nélkül. és ez jó.
és azthiszem azt szeretem a legjobban ha valakinek meleg a keze és megölel és felemel és megpörget a levegőben. szeretem ha újra kezdjük, szeretem ha látom értelmét ennek az egésznek.
szeretem így látni a dolgokat. mint ma. és mint tegnap. almátenni, nézni az embereket, beszélni velük kicsit, aztán cél nélkül elindulni és jókor lenni jó helyen.

később mindenki tudott valamit amit én nem. pedig pont nekem kellene tudnom és nem nekik. de elfogadom hogy így van. elfogadok mindent. tényleg. mosolygok és megpróbálok nem pánikolni a rám váró feladatok miatt.

így áll a helyzet.

future 2

new york, chinatown. egy hátizsákkal érkezem és első este találkozom egy nagyon fura és nagyon szomorú fiúval aki befogad a lakásába. egy kávézóban dolgozik. én másnap elmegyek a metropolitan museumba és olyan boldogságot érzek mint még soha azelőtt.
néhány hét céltalannak tűnő mászkálás és az összes pénzem elköltése után találok munkát egy béna kis galériában, ami persze igazából annyira nem is rossz. pár hónap munka után veszek egy használt vespát és azzal járok haza metró helyett. évek telnek el így és lesz egy kedvenc helyem ahol nagyon finom az áfonyás pite. közben eljárok rajzolni egy suliba, a szomszédban kosaraznak majd a helyi fiatalok és borzalmas zenéket hallgatnak. megismerek egy bácsit aki megtanít olaszul és iszonyú sok könyvet ajánl nekem.

interpol - nyc

ebben a történetben nem tudom elképzelni magam öregen, úgyhogy nyilván ha így lesz, fiatalon halok meg. ennyi.

flowers from nobody

túl sok ember küszöbén kellene mostanában ücsörögnöm ahhoz, hogy hajnalban mindent elrendezhessek. nemtudom hogy képes leszek-e valaha ilyesmire.

vagy alvás helyett összepakolok inkább és tényleg itthagyok MINDENT és MINDENKIT.

bloc party - signs

future 1

a számos elképzelt életem közül az egyik lehetéges verzióban egy festő lesz a férjem, aki kb úgy fog kinézni 70 évesen mint cy twombly és lehetőleg olyan képeket és szobrokat is fog csinálni mint ő. persze ez csakis akkor lehetséges ha én 70 évesen úgy nézek majd ki, mint francoise gilot mondjuk.

ez nem is szeptember

folyamatosan olyan érzésem van, mintha valamit nagyon elrontottam vagy elfelejtettem volna és ezért most büntetésképp az emberek gonoszak velem, eltűnnek, leráznak, esetleg még kiabálnak is.
és én nem tudom mit rontottam el vagy mit csináltam rosszul, és arra várok hogy végre valaki ezt is megmondja, hogy ne kövessem el újra ezeket a hibákat. de senki sem mondja azt hogy velem van a baj, tehát megint nekem kell megtalálnom mindent, nekem kell segítenem, nekem kell ottlennem, nekem kell válaszolnom, telefonálnom, írnom és kérdeznem. bárcsak menne ez most. tényleg nagyon szeretném.

nem értem ezt a szeptembert. ez nem is szeptember, ilyenkor csupa jó dolognak kellene történnie. vagy csak én nem vettem őket észre?

bécsre gondolok, anyu csokitortájára, régi ölelésekre, festékillatra, szájharmónikára és azokra az egy évvel ezelőtti reggelekre amikor illatos volt a kezem és felszálltam a trolira és csípős hideg volt és én zöld szoknyában voltam.

wien

megtanulok németül is és egy kicsit ideköltözöm. most is ideköltöztem egy kicsit, egyedül a nagyszerű ismeretlen közepére. és mindenki mosolyog és minden bio, a könyvek is mások mint otthon és itt valahogy minden sikerül. annyit írtam 3 nap alatt mint eddig még soha, vagy legalábbis annyival többnek tűnik ez most minden eddiginél. fáj a kezem és a nyakam és a lábam, de csak megyek megyek tovább mert ez már nem bányató ez most egy gyönyörű szökőkút ahol szól a zene és lovaskocsival visznek el a múzeumhoz. ahol minden nap szembe jön velem egy újabb csinos fiú és minden nap osztrák vagyok kicsit és a cigaretta árus megtanított németül cigitkérni.

itt minden annyira érthető.
és ha nem beszélek az emberekkel vagy legalábbis nem az anyanyelvemen, akkor még őket is értem. kellő távolságból minden szebb egy kicsit.