harmonikus harmonika hang

péntek, június 30, 2006

lazy flies all hovering above

ezt a tropicalia videót nézegetem napok óta. csak gondoltam megmutatom. ez pedig nagyjából egy évvel ezelőtt nyáron volt... a kedvencem. mit is akartam még? jaigen. 10 évvel a loser után beck már nemlúzer. ebben biztosvagyok. és franciául is énekel néha. vagy fiatal és folkos. itt meg egyszerűen csak nem jutok szóhoz.
debra leszek.

hétfő, június 26, 2006

nem tudok címet kitalálni maeste

ez az este lehetne minden idők egyik legfelszabadultabb estéje. és én egyszer azt álmodtam, hogy itt volt sok ember körülöttem. nagyon érdekesnek tűntek és ismertem őket. ők is engem. és mind miattam volt itt, mert az álmaim mindig rólam szólnak. nem tudom megmondani milyen vagyok akkor de jólérzem magam. rettenetesen jól. még ha sírok és menekülök akkoris. és nemtudom megmagyarázni.
ma este... ma este is ezt vártam. sőt már délután is. megpróbáltam. mindent megpróbáltam. megpróbáltam beszélni de nem sikerült. megpróbáltam nembeszélni de akkor sem volt jó. haragudtam, felejtettem, meséltem, megállapodtam, telefonáltam. minden.
lementem a lépcsőn, le egészen a nagyszobáig. lefeküdtem az ágyra. jó illata volt és puha volt a párna. a hugom pedig odafeküdt mellém és csak nézte ahogy ott fekszem. és nem mondott semmit csak nézett. aztán pár perc múlva elment macisat játszani.
soha senki sem nézett még így rám. talán csak egyetlen egyszer még. nemis volt olyan régen... csak arra emlékszem hogy a nyitott ablakon beszűrődött a madarak reggeli zaja.
de nemtudom hogy mitörtént akkor mint ahogy azt sem tudom mitörtént ma.
persze elmondhatnám. megírhatnám a 863. postot arról hogy mareggel felébredtem, felöltöztem, ordibáltam picit a szüleimmel majd idegesen elrohantam a buszmegállóba ahol kávéztam találkoztam mégkét ideges emberrel és utaztunk és tanultunk még amíg lehetett és rosszul is voltam mert a buszon meg az autókban mindig rosszulvagyok aztán voltam vizsgázni is ahol meleg volt és fájt a fejem és remegett a toll a kezemben de sikerült hogyne sikerült volna. ebben egészen biztos vagyok. ez megtörtént még papírom is lesz róla.
csak a többiben nem vagyok biztos. azaz hogy van-e értelme megnézni megint és megint azokat a történeteket amiket egyébként akár énis írhattam volna. azokat a szereplőket akiket énis játszhatnék. csomó mindent csinálhatnék tulajdonképpen.
jólérzem magam maeste. mert... talán mert eszembejut hogy egyszer valaki aztmondta hogy csak az a fontos hogy én tudjam hogy énvagyok. és ez énvagyok. nemtudom mi az az ez egyébként pedig már csomószor rá akartam jönni.
mindig vannak dolgok amiket át akarok alakítani. de ha belegondolok az a lány a filmben amikor meggyógyul őis épp olyan lesz mint előtte volt és nem egy másik valaki. közben néha még nevetett is és énekelt egy szomorú embernek. nemtudom az én esetemben mi az amihez képest van előtte meg utána. nem vagyok beteg vagy ilyesmi. de biztos hogy ugyanolyan leszek mint régen voltam. még akkoris ha legtöbbször aztmondom hogy dehogy leszek olyan sőt néha komolyan is gondolom hogy másvalaki akarok lenni. meg az a néhány ember ők is komolyan gondolják biztos hogy "neharagudj de pocsékul nézel ki... valamibajvan?" meg hogy változzak meg. egyébként lehet hogy igazuk is van. lehet hogy ez a leglogikátlanabb és legellentmondásosabb post amit valaha írtam. mindegy holnap biztos ezt is kitörlöm mint mostanában mindet.
sosem tudtam hogykell egy mondatban üzenetet elrejteni. nemvagyok trükkös ember.
és amit írok azis a semmiről szól, megint nem ezt akartam írni egyébként. sok felesleges mondat egymásután, átgondolatlanul. aztán majd publish post gombocska. mindegy.
vannak levelek amik sosem érkeznek meg és ez így van rendjén. van amikor magadnak írsz csakhogy az eredeti érzés valami töredékét is visszakapd. mint amikor mr. bean karácsonyi üdvözlőkártyákat küldött magának.
azthiszem a legnagyobb hibát akkor követtem el amikor azt vártam hogy majd maguktól megváltoznak a dolgok. de semmi sem változik... kibaszott nagy körforgás az egész. ebből egyenesen következik hogy előbbutóbb úgyis tél lesz és mehetek korcsolyázni majd. meghogy akkor kevésbé akarok majd szerelmes lenni. mindig ez van utálomanyarat.
remek. megírtam a 863. értelmetlen postomat. most jön a sírás meg az alvás.

szerda, június 21, 2006

i'll eat you all alive






akár visszafelé is történhetne minden.

kedd, június 20, 2006

i'm not here

remélem nemcsak két napig tart minden csodám. ezmostnem. nemlehet. where i end and you begin. az i énvagyok a you pedig az aki leszek. jóterv.
azért ha nagyon kétségbeesnék majd vágjatok pofon. úgyis csak az hiányzik. lehet hogy sokkal jobb mintha megölelnétek. tényleg.
nem akarom hogy az embereknek szükségük legyen rám. túl nagy felelősség. és még mindig nemtudok elégszer nemet mondani. lebegni akarok mint valami mesében az undorító manga figura. csík lenne a szemem, nem lenne orrom csak oldaltról, mindig ugyan úgy állna a hajam és ha megváltanám a világot utána örök béke lenne és nem kellene többet foglalkoznom senki mással csak magammal.
gonosz önző manga figura lehetnék akkortól.

hétfő, június 19, 2006

today is the greatest day i've ever known

komolyan. nagyonjó. undorító meleg nyári nap és mégis annyira jó. nem találkoztam ma senkivel. nem beszéltem ma senkivel. egy szót se. még a családommal se. mire felébredtem eltűntek. és fogalmam sincs mikor jönnek haza. remek. nagyon sokáig aludtam és semmit sem kell ma csinálnom. borzasztó kellemes érzés. néhány éve az egész nyaram ilyen volt. ültem a besötétített szobában és filmeket néztem. volt egy listám amire felírtam hogy miket néztem már meg. nyár végére iszonyú hosszú lett, meg kellene keresnem, biztos elraktam. akkor kezdtem el igazán élvezni a filmnézést. külön szertartás lett belőle és ez azóta is így van.
ma is, ma is ezlesz. néha ülök a tv előtt és hülyeségeket nézek és nevetek és közben kávét iszom. finom itthoni kávét. aztán olvasok. csupa jó könyvet. most fogom újra elolvasni azt, amit kislánykorom óta minden nyáron elolvasok legalább egyszer.
az elmúlt néhány évben minden nyárra volt valami művtöri kötelező olvasmány is. ilyen legalább 500 oldalas tudományos akármi. jegyzeteket kellett készíteni hozzá, rajzokat, mindenfélét. jóvolt ezeket csinálni. legalábbis én élveztem.
mostmár magamtól csinálok ilyeneket. amúgyis most gyűjtenem kell. el is kezdtem. közvetlenül fogmosás után madélben. elkezdtem. lassan kezdhetem kipipálni a vázlatpontokat. nagyon lassan. egy egész nyaram van rá. nem sietek el semmit.
a broken flowers zenéjét hallgatom meg flaming lipst.
ez a post csak arra jó, hogy bármikor amikor a későbbiekben nem leszek ennyire eltökélt legyen mit újraolvasni...

szombat, június 17, 2006

have you seen the great wall?

mindig úgycsinálok mintha meglepődnék, mintha csomó furcsa dolog történne velem, pedig tulajdonképpen mindent kiszámíthatnék előre ha néha leülnék és ilyeneken gondolkoznék. csakhogy azthiszem én nemszeretek ilyeneken gondolkozni, nemszeretek rádöbbeni arra hogy mennyi mindent szarul csinálok, meghogy mennyire nevetséges vagyok bizonyos szituációkban. főleg amikor direkt nemvagyok beszámítható, akkor is mindig tudom előre hogy csak nem kell belekezdeni ésakkor nem lehet olyan nagy gond, de végül mindig belekezdek mert miértne mostvagyokfiatal. persze szerintem évek múlva is ugyan ilyen hülyét fogok csinálni magamból, sőt akkor lehet hogy mégnagyobb közönség előtt. úgy gépelek mint a titkárnőben lee. gyorsan. lehet hogy szipogok is közben meg persze zenét is hallgatok nem mintha nagyon odafigyelnék rá. ilyenkor azon veszem észre magam, hogy már megint valami borzalmas szám megy amit igazából nem is akartam hallgatni. somewhere over the rainbow például. mert ez ráadásul az egyik munkatársam kedvenc száma, akit nemkedvelek, mert sötét és idegesítő és folyton a haverjáról beszél akinek az a beceneve hogy kopaszgeci. hogy lehet ilyen nevet adni valakinek egyébkéntis? senki se normális ebben a városban erre rájöttem. ki az a hülye aki a rákóczy tér közepére odaállít egy kurvanagy fóka szobrot?
és minden évszakban nagyszabású futóversenyt is rendeznek, meg ilyen zöldmozgalom is van. persze tagja voltam énis még néhány éve. volt rajzverseny és lehetett nyerni egy egyhetes táborozást a balatonnál. valami irtó tanulságos rajzot csináltam úgyhogy mehettem balatonra és a többi már magától jött. na azokkal az emberekkel se nagyon tudok mit kezdeni. csak egyet kedvelek, mert ő mindig csinál valamit, tele van energiával biztos sok multivitamint szed és biciklizik reggel. végülis mindegy, ő is mint minden valamirevaló ember már elköltözött innen.
régebben legalább próbálkoztam. csomó energiát fektettem az emberekbe meg a hobbikba.
most sokkal lustább vagyok. ami nemjó. főleg ha már a maesti zene kiválasztása is gondot okoz.

és gyűjthetném azokat a pillanatokat amikor "nem kellett volna de megint beszéltem". sorszámozhatnám őket.
írtam én már jónéhány utolsó postnak szánt postot... aztán mindig írtam következőt is.
pedig nem is így értettem én az újrakezdést.
ilyen alapon nagy vörös alkoholosfilccel kiírhatnám a homlokomra is. nagyjából ugyan az lenne az eredmény.
inkább írjak felesleges dolgokról, mint ezekről. béna példázatokkal amiken csak a hülye nem lát át.
nem kellene ennyit pofáznom. olyan vagyok mint az az ember aki mindig rosszkor kezdett el tapsolni.
rosszkor rosszhelyen beszélek a legszerencsétlenebb dolgaimról, ráadásul pont annak az embernek akinek a legkevésbé kellene.
annyi mindent nem kellett volna...
ezt eléggé elszúrtam.
már megint.

péntek, június 16, 2006

no surprises

ha elmennék most nyáron párizsba biztos mosodákban ismerkednék. ezt nemtudom miből gondolom egyébként. olyan lakást akarok mint amilyenben az álmodozók laktak.
láttam egy filmet nemrég. volt főszereplője is meg minden. történet, kísérőzene, szerelmi szál, kajálós jelent ésatöbbi. de nem ezért hoztam fel. hanem mert főszereplőnk, legyen mondjuk t a neve, amúgysem ez a lényeg, arra volt kárhoztatva hogy ha elmondta bárkinek is mit gondol, akármiről vagy akárkiről akkor az illető személy szépen lassan faképnél hagyta. t, a történet közepe felé már kezdett teljesen becsavarodni. különféle meséket talált ki, csak hogy sose kelljen igazat mondania az embereknek, tehát hogy a számára fontos személyek ne tűnjenek el vagy ne változzanak át utolsó mocskos szemétté. egészen könnyedén átvágott mindenkit, csakhogy általános értelemben véve "jó legyen minden".
elég szar történet ugye? a végét meg se néztem egyébként. most viszont eszembe jutott hogy vajon mi lehetett eme remek sztori befejezése? azt azért elárulom hogy nem hálivudi történet, tehát a hepiendes variációkat talán kizárhatjuk. meg a totális becsavarodást is. valamilyen szinten azis hepiend. az meg úgy nem is érdekes.
biztos meghal benne valaki. valaki kevésbé lényeges szereplő. váratlanul és indokolatlanul. aztán t lemegy a sarki kocsmába és megint megnyeri a biliárd versenyt. vagy valami ilyesmi.

szerda, június 14, 2006

goodbye


én még az ovis dolgokra is emlékszem. a bokrokra az udvaron meg a nyikorgós ágyakra, a tejeskávéra és a kis piros székekre. jóvolt. aztán emlékszem, az általános iskolában minden terem fala zöld volt. idegesítő zöld. mint a heim pál kórház szemészete. pont olyan volt. elég nyomasztó. de az udvart szerettem. tényleg. volt kis párkány amin lehetett egyensúlyozva menni. aztán volt egy nagyobb párkány, azon ültünk folyton. néhány bokor eltakart minket az egész világ elől. aztán kivágták a bokrokat. másik helyet kellett keresnünk. fákat találtunk. fára másztuk. azóta is azokkal a fákkal álmodok. néha a kosárpálya melletti falról is ami magas volt és sárga. és a padok. azthiszem ott voltak a legjobb padok. pedig amúgy utáltam azt az iskolát. nagyon. mostmeg így integetek a hülye középiskolának is. újra. de idén sokkal rosszabb mint a tényleges tavalyi ballagáson. akkor semmit sem éreztem. akkor aztis utáltam. de most nem. itt is vannak fák az udvaron, ezek is benne szoktak lenni az álmaimba. annyi minden bennevan mindig. és azokra szivesen emlékszem mert szép vagy érdekes dolgok. undorító lesz ez a post megint, érzem. sajnálom. az elmúlt hetek így telnek. hülye nyálas nosztalgikus hangulatban. ma volt a csúcspont. ma este amikor végignéztem a fotókat.
do you remember the first time? i can't remember the worse time. but you know that we've changed so much since then, oh yeah, we've grown. kibaszott kétségbeejtő helyzet azthiszem.
nem feltétlen azért mert vége. csak eddig mindig következett valami. mindig volt valami új. csak most nincs. csak most ennyire borzasztóan üres minden.
és még csak nem is hisztizhetek úgy mint egy kisgyerek. senki sem fog mesét olvasni nekem.

vasárnap, június 11, 2006

sha la la la lee


azon gondolkozom hogy vajon melyik lehetett az a kép, amit anyukám 19 éves korában minden héten megnézett a zwingerben. sosem mondta hogy ki festette.
egyébként elkezdtem összegyűjteni csomó fontos dolgot. olyanokat, amikre tényleg szükségem van. nem mintha szavakkal elmondhatóak lennének. de ha tudnám se akarnám elmondani. most még úgyse olyan lényeges. majd az lesz, ha kész leszek.
addig pedig inkább csak sétállgatok tovább a dunaparton, vaníliafagyival, amit például egészen 3 héttel ezelőttig mérhetetlenül utáltam...
annyi ideje mondogattam, hogy hamarosan jó (vagy legalábbis jobb) lesz minden, hamarosan lesz időm élni meg ilyesmik, hogy észre se vettem mikor jött el a hamarosan vége. mert elmúlt, ez kétségtelen.
nem mondhatom el mi történik, elrontanám a meglepetést. de lesz lufi meg bohóc, mindenkinek teljesül 3 kívánsága és cukorkák potyognak majd az égből. ennyit a jelentéktelen részletekről. a lényeget majd elmutogatom, lerajzolom, verset írok róla vagy simán csak dobozba rakom, átkötöm masnival és mosolyogva odanyújtom.

csütörtök, június 08, 2006

where i end

what's your name? who's your daddy? - kérdezgeti tőlem az a keménykalapos úr miközben állunk a grande jatte szigeten és nézzük a vizet. nálam esernyő is van. és irtó klassz a ruhám. pici pontocskákból vagyunk összerakva egyébként.
délután william blake hív teázni és mivel nincs jobb dolgom elfogadom a meghívást. együtt nevetünk a szentimentalista biedermeier képeken.
hagymakupolás templomok előtt állnak a nagy orosz tél kellős közepén meztelenül a művészek. és egy mosoly erejéig igyekeznek leküzdeni a vacogást. hiteles hiteles.
pár évet vissza. jackson pollock épp részegen vezeti az autóját. közben mit sem sejt ő még ország lili cipőiről. tartok tőle hogy épp ennyit sejtek énis. szeretnék egy kicsit kétségbeesni halehet. köszi.
és igen, a hülye barna szobrocska itt velem szemben ugyan úgy vigyorog mint mindig. de ez nem az a bizonyos archaikus mosoly. dehogyis. azt legalább be tudnám azonosítani.
azthiszem eléggé izgulok. vagymi. ideges vagyok. ezt abból gondolom, hogy ilyenkor mindig összeszorított foggal koncentrálok. és mostmár nagyon fáj az egész állkapcsom.
tudom hogy a kék lovasok merre vágtattak el. tudom hogy ki volt az aki minden képének hátterébe vonatot festett. meg csomó ilyen dolog. elég sok. azaz sok, de nem elég. én nemtudom. mindent elfelejtek, még azt is amit eddig tudtam. itt van az ajtón az a turner repró és nemtudom a címét. össze fogom keverni a neveket. elrontom még azt a kevés évszámot is amit tudok. egészen biztos.
és a vicc az, hogy nincs is tét. most először kellene magamnak bizonyítani. csak mintha túl későn jöttem volna erre rá.
még nagyjából két óra. aztán zöld lesz az ég. én végképp kimerülök. csak aztnemtudom ki lesz az aki átveszi a helyem. tudod akinek a testébe átugrándozhat a nyuszim.

hétfő, június 05, 2006

white light white suit

álmomban happening-et csináltunk, vizsgamunka helyett. az épület bizonyos részei az iskolámra emlékeztettek, néha a szobámra, néha a millenáris egyik épületére, néha egy vidéki pályaudvarra, néha pedig a tűzraktárra. jók voltak a lépcsők. rohantak az emberek fejvesztve lefelé, mert valaki elkiabálta magát, hogy tűzvan. mi pedig busójelmezbe öltöztünk és úgy mászkáltunk közöttük. sok embernek volt esernyője. egy nő nekem akarta adni a baglyos ernyőjét. bizonyos emberek pedig hol fehér öltönyben vonultak a folyosón, mintha valami maffiózófilmből jöttek volna, hol pedig újra visszaváltoztak hétköznapivá és megfogták a kezem és elvezettek valami nézőtér szerű helyhez, ahol sok piros szék volt.
túlságosan szeretek álmodni, pedig most erre van a legkevesebb időm.
tegnap valamiért nagyon idegesen értem haza a munkából, képtelen voltam tanulni vagy egyéb hasznosnak mondható dolgot művelni. úgyhogy csomó olyan zenét hallgattam, amiket már rég nem. vagy olyan albumokat amiket eddig sosem hallgattam egészen végig. jóvolt.

mostmeg velvet underground és new order.