písz

időközben elromlott a gépem, mindent újra kezdtem, mostmár egész jól állok.
kitaláltam egy újabb szakdolgozati témát, de mivel nem lehet kettőt írni ki kell húznom egy kalapból a szerencsés nyertest. esetleg megírhatom hobbiból mind a kettőt. kitudja.
rászoktam a fura ízű teákra, a kávét lassan meg tudom inni cukor nélkül is, és újra azt álmodom hogy szerelmes vagyok. a hétköznapok a maguk csendes nyugalmában teltek, volt hőség is, üvegházhatás és sok felhőtlen óra a fűben ülve. este is és reggel is. meg vizsgák, de idén ezek valahogy nem töltik ki mind a 24 órát a napjaimból. ám ennek még biztos meg lesz a negatív eredménye is. avagy nem.
most valaki szórakozik velem a rádióból, az a szám megy amit egy éve ilyenkor nagyon gyakran hallgattam az ablakban ülve, félig szerelmesen. de igazából nem baj, már csak a jó dolgokra emlékszem. micsoda szerencse.
elkészítettem kedden álmaim pólóját is egyébként.
karmester szeretnék lenni és léghajós.

átlagos nap

ma vásároltam avokádót, egy csodaszép kendőt, sok salátát, valamint egy újabb teljesen haszontalan ruhadarabot. az egyetem pompásan alakul, nem megyek el az egyik vizsgámra és ettől az elhatározástól sokkal boldogabb lettem. egyébként kiborultam a szabóervinben, az a könyvtár olyan mintha egy őrültekről szóló film forgatási helyszíne lenne. viszont öt perc alatt három ismerőssel is találkoztam a polcok között. a galériában tisztáztam a dolgaimat, kaptam papírt, persze nem azt amiért mentem, jövő héten megnyitó, augusztusban meglepetések.

később, miután nosztalgiáztam egy parkban, megtanultam a sok egyforma lány nevét, sőt még beszélgettem is velük. itthon a téren megint volt szerencsém az én kis tizennégyéves őrültemhez, akinek nyilván legyőzhetetlen kényszere van arra hogy rámijesszen és megfogdosson amikor csak meglát. ez pompás dolog. régen labdázni meg bringázni jártam a térre most pedig rettegek egy kiskorútól. fényes nappal is.
ma este ennek a remek embernek a tiszteletére csupa borzalmasan rossz számot hallgatok. taps.

everybody, just hold hands

annyira igyekszem hogy ez a hét ne romoljon el. vasárnap kezdődött minden, mintha nem is magyarországon lennénk. itthon a nyuszik meg csend és szakadó eső. estefelé vacsora a szendvicsesnél aztán meg ottvolt az a koncert, életem legjobbja azthiszem. azt is énekelték hogy everybody wants to go to japan. mindenki boldog volt és tényleg elhittem az egészet. varázslatos volt. biztos hogy minden országban ahol járnak, beszerzik a legfurcsább nemzeti hangszereket és kattogó gyerekjátékokat. mindenesetre az egész olyan mintha egy álom lett volna.
hétfőn lézengtem az egyetemen, láttam azokat az embereket akik azt hiszik őrült vagyok. az egyik csinos szürke pólóban volt és ügyet sem vetett rám, a másik úgy ült amellett a lány mellett (aki nem én voltam), mintha karót nyelt volna.
hazafelé a vonaton kitaláltam a szakdolgozatomat. tegnap délután és ma egész nap ehhez gyűjtöttem anyagokat, tele vagyok remek ötletekkel. írtam amerikai múzeumoknak, ráadásul végre volt időm rendetrakni az asztalomon is. előkerült rengeteg cetli, nevekkel, telefonszámokkal és olyan dolgokkal amiket meg kellett volna csinálnom valamikor, de nem csináltam és már aktualitásukat vesztették.
holnap a tervek szerint békés, könyvtárban olvasgatós napom lesz, talán parkban is ha nem fog esni az eső, de úgyis fog, szóval marad a könyvtár. mivel most nem egy szemináriumi dolgozathoz keresek majd őrülten anyagot, hanem "csak" egy vizsgára kell elolvasnom ötezer oldalt kábé, biztos kellemes lesz. egyedül attól tartok, hogy véletlenül találok valami sokkal izgalmasabb könyvet ami a leendő szakdolgozatomhoz szolgál hasznos és érdekes információkkal és nem pedig valamelyik vizsgámhoz, főleg nem ahhoz amit csak azért vettem fel mert sok kreditet kapok érte és nem azért mert 1. érdekel 2. elvégzése szükséges lenne esetleg ahhoz hogy diplomát kapjak. azért az mindenképp örvendetes hogy idén csak egy darab ilyen utálatos vizsgám lesz és nem ötven. ígérem többet nem írok idegesítő postot a vizsgaidőszakról. majd humoros leszek és irónikus. vagy simán csak nem írok róla...
ma lógtam a munkahelyemről amúgy

margit sziget

a vonaton hazafelé ma azon gondolkoztam, hogy ki is volt az aki azokat a day by day i think about the future feliratú szalagokat hímezte. a név még mindig nem jut eszembe, pedig nagy terveim voltak vele kapcsolatban. viszont lehet hogy ez a művész ma nem is létezik. most csak a mondaton jár az eszem. day by day i think about the future. és kicsit elkeserítő rájönni hogy én is folyton csak ezt csinálom. tegnap nagyon sokat tanultam valakitől, aki legkevésbé sem akart hozzám tanító szándékkal beszélni. ma hazaértem és nyomogattam a billentyűket a hugom szintetizátorán, a hangokat pedig hozzá képzeltem. ez volt a napom legjobb része. tegnap sok butaságot is csináltam, ma salátát ebédeltem, mostam, telefonáltam és cápákról álmodtam valamit.
még mindig szeretnék hegytetőn sátorozni, sakkozni és kakaót inni egy kedves helyen, jó lenne azt csinálni amit tegnap is, de azért itt is nagyon jó most. van valami a levegőben ma este amit nagyon szeretnék megölelni.

pagan poetry

most hogy gyakorlatilag két éve íro-gatok ide, lassan itt az ideje új blogot kezdeni.
mindig ezt csinálom ha valami egészen újhoz akarok kezdeni. persze lehet hogy inkább nem is kellene írnom többet semmi olyat, amit mások is elolvashatnak, de biztos beleőrülnék ha nem kínlódhatnék nyilvánosan a továbbiakban.
hogy ez ma se maradjon ki, elmesélem hogy a héten 3 zht írok, ebből kettőt szerdán, egyet csütörtökön. addig nem lesz időm aludni. holnap valószínűleg az utolsó hivatalos munkanapomat töltöm majd a galériában, ahonnan hamar le fogok lépni mert tanulnom kell. ezek után nem jövök majd haza, hanem valami park-féleségben töltöm a délutánt és ott olvasok majd a felvidéki falusi templomok anjou-kori falfreskóiról és a késő középkori magyarország táblaképeiről, a korai flamand festészet ikonográfiai problémáiról, valamint felüdülésképp a barokk és kora klasszicista magyar építészeről. szuper lesz. veszek majd szívószálas kakaót is.
másra nem lesz időm, és még el sem kezdődött a vizsgaidőszak. mindenesetre mielőtt az elkezdődne még meg is kell gyógyulnom.

i can't paint on meds

ha most németországban lennék valahol a hegyek között, kimennék a sátorból, fel az egyik dombra, arra amelyikről jól látni a tavat a távolban. leülnék oda és nézném az éjszakát, hideg lenne, de nem nagyon.
ha valahol budán lennék most, m&m's cukorkát vagy gumicukrot vásárolnék a legközelebbi éjjelnappaliban, sétállnék a házak között, filmekről és kisgyerekkori álmokról beszélgetnék egy kedves ismerősömmel. lennének közös terveink is, épp arról akarnám őt meggyőzni hogy olvasson el egy e.a.poe verset. persze nem számítana hogy újra és újra nemet mond, mert még mindig a közös könyvünket terveznénk.
ha most szednék valami fura gyógyszert ami miatt tompa lett az agyam mostanában, ami miatt nem tudok új dolgokat kitalálni, ami miatt olyan vagyok mint egy zombi, most kimennék a mosdóba, a tenyerembe szórnám a kis narancssárga dobozból a tablettákat, belenéznék a tükörbe, mosolyognék és a wcbe dobnám a gyógyszereket

[no title]

mostantól ha reménytelennek érzem a helyzetet mindig inkább elmenekülök egy napra bécsbe és kicsit rendbe jönnek a dolgok egy rothko kép előtt ücsörögve. abból pedig nem vonok le messzemenő következtetéseket hogy most az utat követő és megelőző napok szinte ugyan olyanok.
tényleg úgy érzem, idén minden csak elkezdődik, aztán egy idő után megfagy körülöttem az élet és nem folytatódik tovább. az egy dolog hogy én sem fejezek be semmit, maximum a szemináriumi dolgozataim, de rengeteg olyan dolog is csak úgy lóg a levegőben már borzasztó sok ideje amik tőlem egészen függetlenek.
nem is tudom mit mondhatnék még, talán semminek sincs most értelme. talán ha nem lennék épp lázas, értelmesen telne a napom valahol egy könyvárban vagy egy kávézóban például.
festeni is szeretnék újra, de túl sok őrült művész van mostanában körülöttem és félek hogy ugyan azokat a hibákat követném el egymás után, mint ők.