far from home

damien rice - i remember

amikor nem jut eszembe semmi leírható, de mégis írnom kellene valamit, mindig elolvasom mit írtam egy vagy két éve ugyan ebben a hónapban. a problémák hasonlóak, csak a humorom romlik rohamosan. viszont mindenre emlékszem, minden olyanra amit nem írtam le, csak akartam. minden üresen hagyott sorra. szeretek emlékezni. nagyon.

találtam a fiókomban soksok teleírt naptárt, amiket naplónak használtam régen. dátumot sosem írtam, így csak tippelni tudok mindig hogy mikor is írhattam őket pontosan. nagyon jó dolog amikor újra átélek egy-egy álmot, amiket például egy időben rendkívül aprólékosan lejegyeztem reggelente. a kedvencem egy papírzacskóra van írva kivételesen, mert abban osztogattak egyszer a suli közelében vajkrémet, zsemlét és instantkávét, éshát ez került először a kezembe amikor elkapott a hév.

hm. a kedvenc joy division számom az i remember nothing. ezt most nem magyaráznám meg.

no hero in her sky

minden olyan mint a filmekben.

és kávé. sok.

ha itt jársz, válassz kedvenc hidat.

és kedvenc utcát is.

keresd meg a kedvenc holland festményed.

kicsit new york is.

persze mindenhol ottvannak a fekete emberek.

nézz meg mindent.

még azt is amit nem értesz.

nézd meg közelről.

15 perc csend.

és újra itt. velük.

ízelítőül ennyi. mindent látnom kell még ezerszer. február? nyár? bármikor. most megint itthon egyedül, és fáznak a lábujjaim. ez az az érzés amit annyira szeretek.

damien rice - eskimo

már csak egyet kell aludni

túl sok mindent kellene ahhoz mesélnem hogy elégedett legyek magammal. mivel ez mára teljesen reménytelen, így inkább marad az, hogy megint leveleket írogatok embereknek a múltamból, megnézem azokat a filmeket amiket már legalább tízszer láttam és megállapítom hogy a notting hill olyan mintha párizsban lenne. bárcsak már február lenne és újra útnak indulhatnék, legalább ennyire messzire, másra nincs nagyon remény, hisz a Faroe Islands túl messze van és túl sok pénzbe kerül, legalábbis most. de oda egyszer mindenképp. olyanok a házak amikről álmodni sem mertem még soha.

párizsban rá kellett jönnöm hogy én tényleg nagyon szeretem a házakat, valahogy bennük van minden olyan ami számomra fontos. nemhiszem persze hogy ehhez komoly filozófiát kellene kitalálnom, épp elég ha én tudom miért van minden így ahogy.

ma többek között ezt mulasztom egyébként és minél erősebben próbálok nem erre gondolni annál inkább rosszul érzem magam amiért nem stoppoltunk és nem voltunk elég bátrak ahhoz hogy szállás nélkül nekivágjunk egy másik városhoz egy másik országban, éjjel. pontosabban én nem voltam elég bátor. még mindig nem. afrancba. megint túl sok minden van itt körülöttem és maximum a negyede olyan dolog amivel szeretnék is foglalkozni az elkövetkező másfél hétben.

azthiszem holnap mesélni fogok majd.

tütűű

sorozatokat nézek, szerelmes vagyok a tanáromba aki gyönyörűen mosolygott rám egész nap a pompásan sikerült előadásom után. ittam 3 kávét, elszívtam 5 szál cigarettát, ettem 2 paradicsomot miután hazaértem, fekete nadrág volt ma rajtam és kék póló, reggel 7 perccel késtem le a vonatot, és elajándékoztam egy almát. mégsem mentem csokitortát enni órák után, viszont van pénzem párizsra, ahová 3 nap múlva indulok és már iszonyú izgatott vagyok áá

2 perce nyomják a csengőt a szomszédban

rootless tree

még mindig a tájképfestészetes szöveget fordítom. ami a xviii. századi angol himnuszok nélkül még egész jó lenne, mármint hogyha a szöveg véletlenül tényleg a tájképfestészetről szólna. mindegy egyébként nemszámít, most 4 napig antiszociális leszek, beleőrülök, de kész lesz hétfőre.
közben egyébként megtaláltam ezt a dalt és nem tudom nem ezt hallgatni. ez van.

tegnap egyébként nagyon jó napom volt. festőfiú, kávé, kiállítások, bor és nagyon sok mondat ami az én számból jött kifelé megállíthatatlanul. hazafelé megint tele voltam energiával. mára minden lelkesedés alábbhagyott, talán érthető miért. most főzök kakaót. még van pár perc az engedélyezett pihenőidőmből.

dazlious

amikor itthon vagyok, mármint régi-itthon, valahogy sosem azzal töltöm az időt, mint amivel előtte terveztem. persze ez nem szemrehányás magamnak, hiszen kockás pokróccal betakarózva, szánhúzókutyás filmet nézni a családommal és közben popcorn meg sültgesztenyét enni igazán sokkal jobb időtöltés bárminél, amit csak el tudok képzelni ma estére.
volt egy iszonyú félelmetes és agresszív fóka is a filmben, úgyhogy lehethogy itt az ideje átértékelni a fókák jámborságával kapcsolatos elméleteimet. ezekről az elméletekről egyébként azthiszem utoljára egy macskakő nevű helyen, borozás közben beszélgettem egy fiúval akibe akkor nagyon nagyon.
és akivel aztán persze mégse. mint ahogy az rám jellemző. de mondjuk azt az időszakot azért eléggé élveztem, meghívót készítettem neki és alig vártam hogy összefussunk az iskolában a kávéautomatánál. miatta lógtam el úgy szemináriumot, hogy egyébként határozott szándékom volt órára menni.

ahogy ma vonatoztam hazafelé rufus wainwright énekelt nekem és elképzeltem hogy már esik a hó. persze ez még nem lesz egy darabig, mármint se hó se rufus. de ha hó lesz azt előre érezni fogom. az ég is épp megfelelő színű lesz és a levegő illata is épp elég borzongató lesz.
ma falevélnek öltöztem és a fókatéren mégis örültem hogy végreitthon. este nem mentem el sörözni sehová, főleg mert nem szeretem a sört és mert amikor a telefonhívás érkezett már nem volt rajtam zokni. és ha én egyszer leveszem a zoknim akkor elég nehéz rávenni arra, hogy utána mégis elinduljak bárhová.

egy svéd lány zenéjét hallgatom most, igazán kellemes hangulata van, persze a lassabb számok kicsit ilyen musical betétdal szerűek, a vidámabbaknak pedig olyan a szövege mintha soko írta volna őket. ja ezt persze nem csak úgy hasraütésszerűen írom, meg nem is akart olyan utalás lenni a sorok között hogy azért értem a szövegeket mert tudok svédül. szóval persze dehogy, a lány angolul énekel. mostmár elárulom hogy Frida Hyvönen a neve.

szabadidőmben mostanában kereskedelmi televíziócsatornák reklámblokkjaiban éneklek, persze csak úgy hogy max egy ember hallja ezt rajtam kívül. valamint nagyon sokat álmodok, kupacokba gyűjtöm a könyveket az ágyam mellé és ha még mindig marad időm akkor kimegyek dohányozni és teát inni a konyhába. a trolin minden reggel almát eszek, a vasútállomáson kávézok, fogmosás közben pedig dudorászok magamban, főleg a hello sunshine-t.

m

most persze van kedvem írni, naná, de csak azért azthiszem mert épp tanulnom kellene nagyon. ma még rengeteg oldalnyi szakszöveget kell lefordítanom az anyanyelvemre. azám. de már azon is gondolkoztam hogy mit főzzek ebédre.
hát hogy valamiről írjak is azon kívül hogy mennyire nincs kedvem egy xviii. századi angol festő tájképeinek vallási vonatkozásairól olvasni elmesélném, hogy tegnap rádióztam/tunk is picit estefelé és az például remek dolog volt. kicsit ilyen popcsajoksatöbbi és vidéki művelődésiház zeneszakkör hangulatom volt, de mindezek csak jó értelemben.
azthiszem túltettem magam az öregvagyok-jajne témakörön, és például kifejezetten élvezem hogy mostanában ezer dolgot csinálok mindig egyszerre, bőven túl is vállalom magam, most jöttem rá hogy ma mégegy munkamegbeszélésem van, pedig nem állt szándékomban kimozdulni az itthon melegéből.
ilyen már volt egy héten, mármint munka-dolog, egy másik helyen, ahol saját asztalkám is lesz, pedig az egy nagy és tekintélyes intézmény. hű. régen mindig oda jártunk hárman kiállításokra, videókat néztünk meg sakkozó gépeket, meg fotókat és festményeket. most pedig ott fogok dolgozgatni.
hát szerelmes biztos nem leszek megint egy ideig, csak álmomban, de azt senki se fogja megtudni. és ez a mondat valahogy sehogyan sem kapcsolható az előzőekhez.