senki

az éjszakák persze változatlanul túl hosszúak, én feljegyzéseket írok idegen emberekről akiknek általában meglehetősen fehér az arcuk, mindenki összecsomagol és elmegy és elfelejt nekem szólni róla, ami nem is lep meg különösebben. tényleg el sem tudom mondani mit csináltam az elmúlt néhány évben. semminek sincs jelentősége, csak annak amit írok. bárki lehetnék, engem csak a betűk jellemeznek. nem a szemem és nem az arcom és végképp nem a lenyűgöző egyéniségem. egy senki vagyok összességében de mostmár legalább tisztában vagyok vele. mostantól bármit megtehetek, úgysem fog senkinek feltűnni. enyém a világ.

i'm happy just because i found out i am really no one.

nem

nem akarok visszakapni semmit ami régen volt. semmit.

AS

miután elkészült minden lista, órarend, szállásfoglalás és táblázat, na addigra pont ideértek a rágcsáló-szerű rémisztő gondolatok is. conor oberst újra a legjobb barátom és tegnap kurvára vége lett a világnak. a romkocsmában sem volt senki, az utcákon sem és megsirattam azt akit nem is nekem kellett volna. aztán csak mentünk és békesség volt, olyan mint amikor nagyon nagyon mélyre süllyedsz a vízben és már nem hallod a víz feletti zajokat és csak a víz van és te és még egy ember és csak úsztok egymás mellett és mindketten tudjátok hogyha tovább úsztok, lehet hogy meg fogtok fulladni. de nem szabad megállni, sodródni kell. ha már lebegni nemlehet. és persze beszélni sem.

ki kell találnom magam.

bányató. experience. apátia. ezek a hívószavak.

rootless

minden apró dolognak van helye. és minden apró dolog többé kevésbé a helyén is van most.
túl sok dolog volt a falakon így mindent leszedtem. minden üres most és megnyugtatóan fehér. nincs a szobában se szúnyog se százlábú. senki sem csámcsog a közvetlen közelemben, senki sem alszik idegesítően közel hozzám és főleg nem senki olyan akit igazából nem is ismerek.
az ágyam kényelmes és illatos.
nincs túl meleg de túl hideg sem. ha szomjas vagyok iszom vizet. nem vagyok allergiás.
itt van mellettem egy halom olyan könyv amiket el akarok olvasni. de rengeteg olyan dvd is található itt amiken olyan filmek vannak amiket meg akarok nézni vagy már láttam de megnézném még ezerszer.

és nem. ma nem megy semmi. sem az alvás, sem az olvasás, sem a kommunikáció, sem a békés zenehallgatás, sem a bánatomban-palacsintát-sütök-magamnak-éjjel program, nincs kedvem veszekedni, nincs kedvem kibékülni, nincs kedvem lemenni a lépcsőn, nincs kedvem megfésülni a hajam, nincs kedvem rajzolni, nincs kedvem lakáshirdetéseket nézegetni, nincs kedvem senkit felébreszteni hogy foglalkozzon velem. nincs kedvem semmihez.
ez a legelbaszottam estém idén nyáron.
és tudom mi az oka. kettő dolog. és egyiken sem tudok változtatni. sem most, sem a közeljövőben azthiszem. de legfőképp most nem.

ha lenne autóm és tudnék vezetni most beülnék és elszáguldanék a nagyszerű ismeretlen felé.
talán még azt is kiabálnám közben hogy wo-hoo.

boneless

néhány hihetetlen nap után hazajönni és jeff buckleyt hallgatni az ágyon fekve egyedül... ennél többet nem is tehetek most. vagyis biztos tehetnék de nem tudom hogy kell az ilyesmit.
a gondolatok csillapodtak a fejemben egy-két képtelen találkozás után, egy-két olyan beszélgetés és mondat után amiknek már igazán ideje volt.

tegnap hideg volt az erkélyen, fújt a szél és mégis melegem volt. almáspite és áfonyásrágó hangulat.
nem tudom kiverni a fejemből azt a véletlen estét amikor én lettem az az építész lány, tudod.
de közben pedig az is lehet, hogy budai lány leszek, még nem tudom biztosan de ilyenkor még a bizonytalan dolog is jobb mint a semmi.

bátor leszek

long story

nemszabad aludnom, nemszabad gondolkodnom ma éjjel többet. aludni csak időszerzés céljából nem, de gondolkodni inkább önvédelemből. nagyon félek a saját gondolataimtól, attól hogy ma valahogy minden sokkal nyilvánvalóbb és nyersebb mint eddig valaha. az hogy mit csinálok rosszul, hogy miért bánok rosszul az emberekkel, hogy miért vagyok gonosz velük, hogy miért hiszek mindig mindenkiről mást mint ami a valóság.
lassan eltűnik mindenki, és nem azért mert feltétlen azt akarom hogy eltűnjenek, sokkal inkább az az oka ennek az egésznek, hogy amint megértem végre (és ehhez sokszor évek kellenek) hogy ki mit miért csinál, akkor az is nyilvánvalóvá válik hogy én ezt miért nem bírom elviselni.
összességében azthiszem én tényleg nem tudom igazán szeretni az embereket és inkább leszek megkeseredett és magányos ember életem hátralévő részében, mint egy olyan megalkuvó valaki akinek minden mindegy.

közben persze igazán nagyon jó lenne továbbra is tétlenül ülni
de ma magamat is utálom

ennyi

mégis ilyenkor leszek tagja egy újabb közösségi portálnak
ahol gyűjthetem a felesleges kapcsolatokat, úgy, hogy közben mindenkit elfúj a szél aki fontos

hell yes

úgylátszik nem csak én szeretem a körtét, hanem a zsebpiszok méretű kisegérkék is.
azért az elég kínos hogy egy éjszakán keresztül sorszámozott sortban futkározó kisegerekkel álmodtam. az egyik igazából nem is egér volt, hanem olyan zselé állagú kisállat amit ha a falhoz vágsz szétkenődik.

(évente egyszer ki kell cserélni a képeket a falon, három évente a falat is, de legalábbis a szinét. csak a kendvenc kendőm marad ugyaz az már nemtudom mióta és az összes fotón abban vagyok.)

vagy beszélni tudok, vagy írni vagy rajzolni. egymással párhuzamosan nem tudom végrehajtani ezeket a műveleteket. ez az igazság.

jó dolgok

nagyon sok körtét enni, autózni sokáig úgy hogy kicsit kilóg a kezem az autóból, énekelni halkan az autóban, újabb utazásokat tervezni, listát írni az őszről, megtervezni hogy milyen szinű legyen a szobám, elképzelni azt hogy megint elköltözöm, éjjel felébredni arra hogy nem csak álmomban sírok hanem tényleg, reggel emlékezni az álmomra, nyakláncot hordani, romantikus lányzenéket hallgatni, utólag rájönni a véletlen utalásokra, visszaemlékezni egy pillanatra aminek túl hirtelen lett vége, biztosnak lenni valami bizonytalanban, olyan esernyő alatt menni amit nem én tartok a fejem fölé, palacsintát enni, eső után sétállni, nagylevegőt venni, visszaemlékezni A dán fiúra, csúszdázni strandon, max richtert hallgatni

noa noa

kérek dán betűket a klaviatúrámra. most minden túl szokatlan. újra meg kell tanulnom a magyar ékezeteket használni.
itthon anyukám húslevessel várt as usual. nem merek bekapcsolni semmi zenét, mert félek hogy később az fog eszembe jutni róla hogy milyen volt hazaérni. lehet hogy semmit sem lehet elmesélni. legalábbis egészen. nemtudom milyen volt hazaérni. nemtudom nemtudom nemtudom.
angolul akarok beszélni tegnap a hídon.

világutazó leszek
és mesteregyetemista