harmonikus harmonika hang

csütörtök, január 25, 2007

don't go mad

libabőrös vagyok a hidegtől. a hideg kezektől. a kezektől. és folyton feketefehér filmek eseményei ugrálnak a szemem előtt, mintha moziban lennék. elég régvoltam moziban. persze szeretnék némafilmeket nézni, és esetleg olyan modern táncelőadásokat amikben a táncosok félig balettozva félig ugrálva és gyermeki hisztériával mozognak a színpadon. persze mindenki értené a koreográfiát körülöttem csak én nem. az jó lenne. eltologatni a székeket az útból.
később az a lány lehetnék aki eszméletlenül fekszik a kórházban és szép.
aztán magamhoz térhetnék és kiderülhetne hogy átaludtam a bátyám feleségének egész terhességét.

ma csak hosszú selyemszalagok között akarok bolyongani, aztán egyik szobából át a másikba, kicsi szoba, kerek szoba, kék szoba. mindenféle.
hallgatnám közben abból a rózsaszín írógépes filmből azt az etióp zenét.

láttam piros fonalból cipőt egy fehér falon. meg bőröndöt is. kutyát és flamingót.
aztán beültem a videós szobába úgyan úgy mint régen, le a földre a padok elé. az emberek táncoltak.
egyébként elég sok ilyen régi helyre elmentem mostanában. például abba az étterembe is ahol lemezek vannak a falon és lekéstem az utolsó vonatot.

holnap halat fogok enni. mint karácsonykor.
ma reggel pedig a konyhában felültem a pultra kakaó ivás közben és alaposan szemügyre vettem a környéket ahol egy ideje élek. van egy tacskó, aki mindig másik ajtó előtt ül. és táncol az árnyéka.
barátságosan barna. olyan igazi.

marquee moon. i asked him how he don't go mad. ettől nem is lehet.

szombat, január 20, 2007

sebestyén


mire tudósítónk a helyszínre ért, vándormadarainknak nyoma veszett

a hely viszont valami hihetetlen szép

és még mindig van amit nem sikerült közelről megnézni és megérteni
...azok a hagymakupolás templomok pedig egészen biztosan mézeskalácsból vannak.

patrick wolf - the magic position

szerda, január 03, 2007

vajon hány óra lehet most moszkvában?

ebben a hónapban egészen rendkívüli jelenségnek lehetünk tanúi, vándormadaraink ugyanis megfigyelők elmondása szerint moszkvában vonatra szálltak repülés helyett. a transzszibériai expresszel egészen 5185 km-t utaztak, majd irkutszk állomásnál, a bajkál-tó közelében leszálltak.
helyszíni tudósítás hamarosan...

kedd, január 02, 2007

ábel

innen nézve a tegnap elég szar volt.
mármint ma sokkal jobb. főleg mert megpróbáltam hajnalban kelni és idilli körülmények között, még sötétben, kávéval és dánsütivel a kezemben hátigen tanulni. újabban mondjuk sokszor használom ezt a szót. az más dolog hogy a reggelhat még most is túl korán van főleg ha olyankor azt képzelem magamról hogy lázas vagyok.
a délelőtt hihetetlenül izgalmasan telt, de tényleg. a folytonos tüsszögéstől beállt fejfájásomat most csillapítottam egy igazi anyuféle tejeskávéval, tehát semmiféle gátja nincs ezekután hogy a délelőtt elkezdett műveletsort lendületesen folytassam tovább a nap maradék részében. olé.

még két napig vagyok önző. aztán elköltözöm és nemlesz időm blogot írni. haha. onnantól kezdve csak titokban leszek az, egyébként meg én fogok főzni az újlakásban és viszek polcot a fürdőszobába.

beck

hétfő, január 01, 2007

kedves nihil...

nosthát ez mondjuk egy fontos nap, olyan szempontból legalábbis feltétlenül, hogy eddig mindenképp ez a legjobb az évben. és gőzömsincs mi volt az első zene amit hallottam idén, mármint olyan ami nem a himnusz és nem én erőltettem hogy na ezlegyen. ezért most veszem a bátorságot és kijelentem hogy a mai nap, ezzelegyütt az év első (micsoda felelősség ez a nap úristen) kedvenc muzsikája egy action painting! szám a these things happen.
hát lássukcsak. pár napja volt hó. aztán földrengés. most esik valami eső féle. a természet kárpótol minket az eseménytelen és hosszú őszért. tavasszal tuti lesz árvíz is.
madélben siettem, hogy hazaérjek az újévi koncertre mert azt szeretem. néztük a tévében így az egészcsalád, és közben csokissütit ettem. éjfélkor pedig, amikor az a sok ismeretlen ember elkezdte a pezsgőspoharakat és egymást ölelgetni én kimentem a konyhába és sajtos csipszet majszolgattam. újabban mindenhez valami gasztronómiai élmény fűz.
az újévi koncert keretein belül a kékdunakeringő alatt voltak ilyen balettosok. és a Schönbrunni kastélyból közvetítették a táncot. amir részemről most azért volt igazán izgalmas, mert tesztelhettem magam: cour d'honneur, középrizalit, fisher von erlach, rokokó belsőtér, tükörterem megilyesmik. picikét kezd az agyamra menni az építészet vizsga azthiszem. juhú.