választottam aktuális kedvenc képet magamnak egy méginkább aktuális hely faláról. azaz egyenesen a raktárpolcról, együtt a jellegzetes viasz illattal, amit szeretek és ami a gyerekkoromra emlékeztet. valamint ami sokkal kellemesebb mint a kazeintempera szaga, mert ezutóbbi beleivódik a bőrödbe, beleül az orrodba és nem szabadulhatsz tőle napokig, sőt hetekig.
ma a szokásos menetrend volt reggel, ugrás ki a kocsiból a zöld mezőkre, aztán bukdácsolás át a síneken majd egyik vonattal be aztán a másikkal vissza. önzőségem határtalan: megint meséltem magamról a kávéárusfiúnak. persze a történet teljesen jelentéktelen, de most hogy ez megjegyzem vagy mégis van jelentősége vagy tényleg mérhetetlenül kegyetlen vagyok. később rengeteg tanácstalan lány és elenyésző számú, ámde ugyancsak tanácstalan fiú között találtam valaki olyat akinek mindenre van kész terve, vagy legalábbis innen úgytűnik. ott volt még a lány akivel gyakran mostam egyszerre a fogam régebben, (megint) láttam a legcsinosabb tanárt akit valaha ismertem, majd a könyvtárban és onnan hazafelé menet az egyik múltszázadi fiúval beszélgettem. kedvelem őket. az újságban olvastam egy írást a harmadik világháborúról, amit akár egy méltán híres amerikai író is írhatott volna annyira tetszett, pedig csak valami suhanc firkálta és alig egy oldalnyi helyet foglalt az újságban és az estémben.
hétvégén - számomra csak érintőlegesen - egy fontos ember számára a környezetemből azonban alapjaiban véve sorsdöntő eseményre derült fény és ettől ráadásul senki sem lett boldogabb. persze minden igyekszik a jól megszokott módon folyni tovább, de azért meg kell állapítanom hogy nem szeretem ha valami épp úgy történik mint ahogy egy rossz filmben történne hasonló esetben.
filmekből egyébként nagyon sok volt mostanában, persze sosem elég, de legalább nem volt mind rémségesen kiszámítható. az álmaimban visszatértek a kis lepkék, persze ők nem műanyagból vannak és nem egy kép keretén villognak, de ha így is tennének esetleg, álmomban biztosan nagyon szépek lennének még így is.
