there's nothing you can't do

van egy ház, ahol már sokszor jártam álmomban. óriási nagy ház, vagy inkább kastély talán. persze folyamatosan változik is, de van néhány állandó kelléke. néha uszoda van benne és űrhajó, néha egy wc-nek álcázott szoba ahol csinos ruhába öltözött lány van, szines tapéta és lemezjátszó. most egy gazdag bácsié volt a kastély, aki a skins pszichiáter karakteréhez hasonlított azthiszem. voltak gyerekek is, óriási és gyönyörűen berendezett szobákban, de mind szomorú volt, mint derült azért mert őket is fogva tartotta a bácsi. engem is egyébként. volt sok üveg szekrény, aranyozott gipszstukkók, porcelánbabák, mint valami giccses videóklipben. meg a szomorú gyerekek. a lépcsőkön nem lehetett felfelé menni mert hirtelen porceláncsúszdává váltak. de én tudtam hogy van kijárat. persze egy gondosan elrejtett apró ajtón át, ami egy falba vájt alagútba nyílik, ami kicsit olyan, mint a john malkovich agyába vezető alagút a john malkovich menetben, csak sokkal szűkebb. és ez az ami az állandó elem a házban, mindig ezen az ajtón jutok ki. most egy fura dán faluba jutottam, ráadásul nem is egyedül. ott szőke fiúkkal és lányokkal találkoztunk, akik azt mondták nagyon messze vagyunk koppenhágától.

egyébként nem csak az álmaim ilyen eseménydúsak, de a napjaim is. sky is the limit, new york, washington, valahol európa és sok so london. meg a nemlétező házasságom terve és lakásvásárlás.

comeback

sosem szerettem a sorozatok utolsó epizódjait, főleg ha meghal bennük valaki. befejeztem egy korábban elkedett filmet is, amiben szintén mindenki meghalt. szomorú világ.
ma leültem, kikapcsoltam az agyam egyik részét és leírtam egy interjút ami olyan volt mintha a fejemben beszélgettem volna egész délután. mivel megint nem hallok rendesen, a fejemben belül minden felhangosodik, hamár a külvilág olyan csendes lett. josh rouse és sleep party people. egyébként londonnal és koppenhágával levelezek, londoni nőkkel és dán fiúkkal. van egy dán műanyag kecském, aki nemtudom miért került bele a táskámba. kedvelem őt.
pár napja egy galériáról álmodtam, ami olyan volt mint valami dán kommuna, szines volt és sokféle ember lakott ott, textilzsákokban gyűjtötték a szennyest és volt egy fiú mindig sapkában, meg egy csomó nagyonfura lépcső és szoba. sokminden fából.
hajózni szeretnék vagy bepakolni a nagy bőröndbe és megérkezni egy másik országba. itthon elrendezni mindent és nem foglalkozni a pénztelenséggel. a családom is jöhetne, biciklivel járnánk mindenhová és folyton sajtot ennénk. reggel kását almával. sokszor lenne felhős az ég, de ha kisütne a nap mindenki a parkban ülne.

kedves naplóm

az a helyzet, hogy itthon is történnek épp annyira izgalmas / klassz / szép dolgok, mint svédországban és dániában. nincs okom panaszra. pozitívan gondolkozom. csütörtök este a kiállításmegnyitón egy pókerbajnokkal boroztunk, de ez csak utóbb derült ki. akkor csupán az volt a lényeg hogy vicces a haja és szépen beszél angolul. utána macskakő és az a lépcső amin mindig csak részegen megyek lefelé. de csütörtökön történt az is, hogy valójában minden tudatos szándéktól mentesen meséltem el véletlenül fontos dolgokat valakinek, akivel hétfőn együtt fogok ebédelni.
ma mindenki körém gyűlt egy kicsit este, vagy legalábbis olyan jó volt hogy mindenkinek volt valami mondanivalója számomra. és a rosé is finom volt persze.
a hét többi napjára nem emlékszem, csak a ködre ami a fejemben volt és a kétségbeesésre. hétfőn három országban voltam és végül itthon a sárga ágyamon. kedden egyetem és aznap este is emlékezés - több értelemben. az idő is jó.

how to...

minden erőmet összeszedtem és nem leszek szomorú

varázslatos dolgok történtek az elmúlt 12 nap során

ízelítő

máshol már süt a nap

napokig képes lennék füzetekbe ragasztgatni képeket, szavakat keresni hozzájuk és rajzolgatni. és csomagolni is, tervezgetni, múzeumokat és kiállításokat kinézni. koncerteket is persze.

ezek helyett azonban rohanás van, levélírás, ügyintézés, iskolai kötelezettségek. osztrák építészet. fejfájás. a dolgoknak elintézhetővé kellene egyszerűsödniük annak függvényében hogy mennyit foglalkozom velük, de ez nincs mindig így.

süt a nap, sétállni is kellene almaevés közben a dunaparton. vagy kettesvillamosozni. vagy futni.

wawa

egy kicsit őrület van, szívószálas tigrises üdítőital, körbe-körbe forgás a hősök terén, illatos fűszerek, egy barát akinek sokkal hátrébb kerültem a fontossági listáján mint gondoltam, vaníliás tej, rendelek dánul kávét és értem amit válaszolnak, egy ország amelyik szerelmes önmagába, biciklizés, újabb titkos ajtók, mexikói kaja, festékes nadrágok, simogattam kaméleont tegnap, táncoltunk a buszmegállóban, heidelberg, new york újra, meg a mosoly a szád szélén és én mégis hazavonatozom, snowcake. nálad maradt az almám.