csillag

olyan mintha marionett bábu lennék, a kezeim maguktól emelkedtek fel és lebegnek a testem mellett. tele van a szoba levegővel, épp két évszak között vagyunk és nem tudom meghatározni mit érzek. olyasmi mintha orosz lennék vagy svéd. mindegy, de messziről jöttem.
kiállok az ablakba és rácsodálkozok minden apróságra. két napom van rá, hogy az életem két fázisa között lebegjek kicsit. lebegni jó. tegnap leadtam a szakdolgozatom, szombaton pedig megint lesz egy első napom egy galériában. addig mindennek meg kell történnie, ami fontos.
befűzök egy filmet a fényképezőgépbe és minden virágot lefotózok. fagyizok vagy tortát eszek, még nem döntöttem el, de hamarosan elindulok itthonról és választok egy helyet. ott is sok lesz a levegő, talán emberek is lesznek és én majd leülök egy könyv társaságában és élvezem azt hogy valójában nincs sok dolgom ebben a két napban. és most semmi sem számít ami majd lesz. most nem. két napig nem.
megállítottam az időt, mint a fiú abban a filmben amit ma láttam. a történet végén az én rajzaimat is kiállítják egy galériában, vagy legalábbis sétállni fogok az utcán valakivel, lebegő-hideg hópelyhek között.

görögország ősszel

hideg van és meleg egyszerre. és ez egy olyan szombat amikor nem fáj a fejem és nem vagyok álmos. tegnap korán lefeküdtem aludni. jóvolt.
egyébként pedig az írás csak úgy megy most, ha valami iszonyútudományos célzattal kezdek neki. kiállításmegnyitó, szakdolgozat, szemináriumi előadások. kassák. vizsgaidőszak.
dánia. meg a fat tulips. festeni kellene. meg csónakázni is talán.
ez egy orgonaillatú nap.

túl sok ötletem van, nem tudom leírni őket, megvalósítani pedig mégannyira sem.
több időt

cékla

azt álmodtam, hogy teitur szerelmes belém és össze akar velem költözni. persze álmomban nem annyira hasonlított saját magára, vagyis mittudomén, viszont valamiért itt élt azthiszem magyarországon. ezt valójában csak abból gondolom, hogyha a feröer-szigeteken játszódott volna az álom, akkor arra biztos sokkal élénkebben emlékeznék.
és mindezek előtt egyébként úsztam a levegőben megint, ami amúgy állítólag víz volt és nem kaphattam volna levegőt, de nem lettem vizes és azthiszem kaptam levegőt csak beszélnem nem volt szabad. két embert meg kellett mentenem a fulladástól, valahol lent voltak egy alagút mélyén, ami nem is mélyen volt igazából, hanem egy híd aljánál, ami felettem volt. végredeményében az egésznek nincs semmi értelme, épp ezért éreztem szükségét annak, hogy ezt most ide leírjam.

blö

nem szeretem azt a reklámot amiben egy nagypapa panaszkodik a régi dolgok hiánya miatt, aztán boldog arccal chipset eszik. borzalmas. van egy kedvenc reklámom is azthiszem, csak most nem jut eszembe melyik az.
most kikapcsolom a tévét és tanulok. tényleg. csak még megiszom a kávém is. az itthoni kávé mégis finom. rendeződött a konfliktus köztem és a kávéfőzőm között és ez megnyugtató.

manifesztum?

amikor azthiszem már így is épp elég embert ismerek, mindig találkozok újabbakkal. akik (egy ideig legalábbis) sokkal izgalmasabbak mindenki másnál. olyan ez kicsit mint mikor találok egy új zenekart, ami annyira tetszik hogy hetekig folyamatosan azt hallgatom és nem unom meg.

ma reggel még úgy gondoltam semmi másra nincs szükségem, csak egy szobára ahol mindennek jó szine van. kávéra is cigarettára. könyvekre és iszonyú sok festékre. ez volt az én ma reggeli manifesztumom. azóta viszont túl sok hétköznapi dolog történt velem ahhoz, ezt a gondolatsort be tudjam fejezni... de egyszer be fogom.
tényleg.

viszont azthiszem én nem tudom megmenteni az embereket. magamat is csak akkor ha nagyon igyekszem. ha kevésbé igyekszem akkor arra is sincs energiám hogy a saját ágyamban aludjak, és elalszom bárhol ahol épp rámtör az álmosság.

gll

ma tavasz helyett nyár van és én sétáló agyakról olvasok. a fröccs sokkal tovább tart még, mint gondoltam volna, a régi ismerősök pedig úgy tértek vissza, mintha nem is hagytunk volna ki másfél évet egymás életéből.
ha nagyleszek érteni fogok a borokhoz és a borászathoz, a kémáihoz is kicsit, de legfőképp egyszer megtanulok lézersugarak között átmászni úgy, hogy a terem végén lévő híres szobrot gond nélkül el tudjam lopni. addig alaposan áttanulmányozom az összes ilyen filmet, meg a monte christo grófját is, aminek persze semmi köze a lézersugarakhoz, csak a gyerekkoromhoz. talán jobb is ez, mint a tom és jerry vagy a dínós rágó.
boldog vagyok és kevésbé öreg mint 3 héttel ezelőtt.

penny on the train track

amikor mindenre van időm, mindig kicsit irígylem magam. főleg úgy hogy visszaolvasom az elmúlt két évem. és bánom hogy már nem vagyok az aki. az ötleteim az ötleteim, azok nemtudom hová tűntek el.
viszont valamelyik nap azt álmodtam, hogy egy nagyon hosszú akadálypályán kellett végigmennem, néhol úszni kellett, néhol visszavarrni egy rongybaba kezét, néhol banánt enni. (azthiszem a banán kétharmadánál csörgött a telefonom és akkor eszméltem rá hogy életemben először úgy aludtam el reggel hogy az nem volt betervezve)

a gondolataim nagyrészét valahová nagyon elraktam
és/vagy eltakarja őket egy irtó nagy NEMTUDOM felirat

minden emberi kapcsolatomnak fázisai vannak. még azoknak is amik évek óta tartanak. vannak olyan emberek, akiknek már fogtam a kezét. vannak akiknek az arcát is megsimogattam már. vannak akikkel aludtam már egy ágyban. vannak akiket megöleltem és jó volt. voltak rossz ölelések is. vannak akik láttak már fürdőruhában, de legtöbben inkább úgy láttak hogy épp borzalmasan voltam felöltözve.

ha válaszhatnék most, mindenhonnan kihúznám a nemtudom feliratot
mert ennek a szónak lassan már semmi értelme
olyan mint egy vessző, legtöbbször azt is elfelejtem kirakni a megfelelő helyre

ja és ez a hét a rég nem látott emberek meglepően kedves visszatérésének hete volt - csak hogy el ne felejtsem hogy ezek valóban megtörténtek