madár leszek - oh what a world

gondolkozom azon hogy mi hogyan kezdődött és teitur jut eszembe meg az, hogy mennyire boldog voltam miatta. aztán azok a narancssárga helyek és nagy gyárépület-udvarok, ahol én voltam a beck-lány, na akkor is nagyon boldog voltam. meg amikor kókuszos kávét kaptam szülinapomra, akkor is.
az első tavasz napon is, amikor ültem a villamoson és felfedeztem egy újabb gyönyörű házat a körúton és vizet ittam. sokat.
jó rájönni arra, hogy mennyi minden hatással van rám, mennyi mindenben meg lehet látni a rendszert és az összefüggést, tényleg felrajzolom egyszer a falamra. persze az lenne a legjobb ha fekete lenne a fal és fehér krétával írhatnék rá, de mondjuk így is csodaszép, mert a sárga falon most fekete madarak repülnek és nincs itt senki más csak én. persze nem bánnám ha lenne még itt valaki, hogy ne mindig nekem kelljen gondoskodni másokról, szeretném ha betakarna valaki amikor elalszom és főzne egyszer kávét reggel, amit kis tálcán idekészít az asztalomra, lenne mellette kakaóscsiga is meg egy kis üvegpohárban virág.
persze ilyen dolgok sosem fognak történni, mert ezek csak a lányok fantáziájában léteznek, mint ahogy olyan sincsen, hogy a nő arra teremtetett hogy a férfi vágyát kielégítse. én tényleg nem fogok senkitől függeni ha elég erős leszek, csak abban nem vagyok biztos hogy ennek az életnek minden percét élvezni is fogom így. de amúgy is mindig mindenki azt mondja hogy vigyázzak magamra, hát én megteszem basszameg. new yorkba megyek.

csütörtök van vagy kedd?

semmi sem úgy történik ahogy tervezem
de azért így sem rossz
talán nekem is van "hatalmam" egy kicsit, a hajamnak is és a kávénak természetesen

dánia már nagyon közel van

addig pedig kötelességből nézek filmeket múzeumokban, fotelből, nemegyedül

speak

ez a bor és ezek a csütörtök esték mindig valami elmondhatatlan érzést váltanak ki belőlem, ilyenkor minden megy de főleg a beszéd, ráadásul nem is az az üres csevegés, ilyenkor tényleg tudok beszélni mindenkivel mindenhogy. ott a volt főnököm akinek tényleg borzasztóan sokat köszönhetek, ott a fura műgyűjtő aki azt mondta jó úton haladok, vannak volt munkatársak akik nem néznek hülyének és A volt munkatárs akinek túl jól ismerem a gondolatait, aztán van akiről azt is tudom hogy milyen sampont használ pedig ezt néha még magamról sem tudom, és mindig vannak emberek akik fura dolgokról beszélnek. néha legtöbbször egészen más az amilyennek elképzelem a gondolataikat amíg nem hallom őket beszélni és más az amilyenek valójában, vagy amilyennek mutatják magukat amikor beszélnek. ezek az elképzelt jelentős dolgok, mint a vonat és annak megfelelő ajtója, ő is mindig ugyan azt választja amit én de nem ül le hozzám. most csak az változott hogy aztán mégis beszélünk kicsit és nem műküdik egyetlen beváltnak hitt stratégiám sem, de az ilyenek már régóta nem működnek igazából ezért ki kell találnom valami újat.

de előtt iszom még egy pohár tejet.
és elhatározom hogy senkinek sem írok hülye üzeneteket, amiknek mögöttes mondanivalóját rajtam kívül valószínűleg senki sem tudja értelmezni. még annyi mindent kell finomítani vagyis pontosítani inkább és ezekre az utóbbi időben mindig csak hajnalban van időm / kedvem / energiám.

butaság volt azt hinni hogy nincs szükségem emberekre

nyilvánosság

új kezdetek, most épp megint sok van belőlük, elméletekből is amik nem mindig az enyémek.
vidéken friss a levegő és vannak régi és új kedves emberek, itthon meleg van és nem fáj a torkom, máshol valami jazz zene is szól és én salátát eszem közben.
nincs kedvem egyedül gondolkozni és nincs kedvem egyedül aludni.

we still are hiding from reality

hiányzik a befüggönyözött lakás biztonsága, vagy a takaró a fejemről. gyertyát gyújtok és elgondolkozom azon, hogy mi legyen a stratégia. folyton az jut eszembe hogy i got to save myself. vannak időszakosan szép dolgok és én nem zárkózom el előlük teljesen, de a rendszereim sokkal fontosabbak mint egy bizonytalan nemis ígéret. bátorvagyok kimondom hogy netovább.