folyt.köv.

ma elkészítettem életem legfinomabb salátáját. remek dolog ez a salátahét.
a tegnap a rohangálásról szólt és soksok tanulásról. "kiselőadást" tartottam egy csoportnak egy olyan művészről akit alig ismerek és annyira nem is szeretem a képeit. mégis megköszönték. egy idegen bácsi pedig aztmondta a beszélgetésünk után, hogy okos vagyok. ez nagyon jól esett.
reggelre teljesen elment a hangom és folyton köhögök, inni fogok forró kakaót, olyan mézeset az biztos segít.
még mindig szeretnék hegyet mászni.

rövidülés

azthiszem nekem is van egy arcadia című képem. ha jobban belegondolok legalábbis. és csak az enyém. a megnyitó megint ilyen esemény volt, mindig az. élet. annak egy része legalábbis. van viszont egy olyan rész is, ami most nincs meg. borítékokban volt, és eddig biztosítva volt a "napi adag" most viszont nincs. kérdeztem hogy elveszett-e a varázs, de nem. lehet hogy itt maradt nálam és sosem jut el a megfelelő helyre. bárcsak tudnám miről beszélek. bárcsak tudnám miért.
elfáradtam. és holnapra rengeteg energia fog kelleni.
nem szabad csalódottságot éreznem.
így megy ez, igazán megszokhattam volna már...
pedig ma láttam embereket a "régi életemből" ott volt a mosógépárus fiú aki még mindig olyan mint egy kíváncsi kisfiú no és persze ott volt a galériás fiú, aki már teljes állásban az, sosem fog többet mellettem ülni az előadásokon. ez azért kár.
folyton azt kérdezgetem magamban hogy most milesz ?
és megint kezdem csak a következő 5 perceket látni...

magic

fogalmam sincs milyen nap van. nem is érdekes. ma ettem nagyon finom salátát. ez a salátahét kezdete. tehát mégiscsak tudom hogy hétfő van. hétfőn kezdődik a salátahét.
caribou - pelican narrows a mai varázslatos zeném.
fogalmam sincs mi történik. persze közben mégis, mint ahogy az sejthető. vannak dolgok amikben most nagyon reménykedek. ha tudnék varázsolni most minden olyan lenne mint a filmekben.
az élet szép. az ég feketés kék és képkockánként peregnek a szemem előtt az események.
tologatjuk a táblákat
amiken képek vannak
festmények

on call

én most rendben vagyok. rendben kell lennem. ez egy új élet. januárban a túlélésre hajtunk, nekem ennél több is sikerült, igazán nincs okom panaszra. a kávét sosem rontottuk el, és amit igazán akartam az igazán (vagy majdnem igazán) sikerült is. (értsd: fontos vizsgák teljesítése, kapcsolatok tisztázása vagy legalábbis minden ilyen irányú igyekezet megléte, álommunka) rövid lett a hajam és ezt a családomon kívül mindenki észrevette és megdícsérte. ráadásul az emberek olyan szerethetőek lettek - fura álmok ide vagy oda - ez nap mint nap bebizonyosodik. ezer éves barátságok válnak még erősebbé (tehát valójában sosem vagyok kurvára egyedül, ez csak hiszti) és vannak ismeretlen ismerősök akik szinte elérhető közelségbe kerültek.
minden rendben kell hogy legyen
az emberek nem fognak eltűnni - ezt minden nap el fogom mondani magamnak

the end

a horoszkópom azt írta ne aggódjak, annak ellenére hogy a helyzet reménytelennek tűnik, minden rendben lesz. egyébiránt a helyzet nem tűnik reménytelennek, de azért szomorkás ez a nap.
tegnap utolsó este alkalmából utoljára ittunk közösen bort. sokat nevettünk. sokat beszélgettünk. helyén voltak a dolgok.
ma elaludtunk. aztán leadtam az okmányt a helyen ahol nem kellett sorban állnom ma. elolvastam egy levelet, amit nem biztos hogy szabadott volna. mert vagy nem nekem írták vagy nekem, de nem most. igazi szomorú levél volt.
az albérlet felé sétállva iszonyatosan magányosnak éreztem magam, az ég is szürke volt (még véletlenül sem naracs színű) és rufus is azt énekelte hogy i'm going to a town. hazaérve egyszerre volt minden változatlan és borzasztó kiszámítható valamint elkeserítően végleges és megmagyarázhatatlan. mindent összepakoltam, az elmúlt másfél évemet, de nem fért bele egy dobozba az egészen biztos...
aztán voltak korcs szerelmek.
igazán hazaérve pedig már az ég is narancsos volt, már szinte átalakult az elmúlás-érzés valami új-kezdet-érzéssé... ám most itt ülök a szobámban, abban a szobában ami régóta a szobám és amihez annyira ragaszkodok és ahol bármit csinálhatok bármikor, de nem fér bele az elmúlt másfél évem. még csak az elmúlt másfél hetem sem.
és ez sokkal szokatlanabb mint az üresség. tele vagyok
zúg a fejem és a börzsönybe akarok menni megkeresni a megfelelő fát

(és a francba megint kurvára egyedül maradtam)

határtalan

ez egy egykávés nap. bár még nemtudom hogy ennek van-e valamiféle jelentősége. egy nap tényleges és összességében megállapítható hangulatát azért ennél sokkal több minden meghatározza. az emberek akikkel találkozom vagy a gondolat hogy jó lenne találkozni. tervek emberekkel. aztán helyek ahová megyek. a levegő hidegsége és az hogy kipirosodik az arcom tőle. az ég szine amikor reggel felébredek és kinézek az ablakon. a nap aktuális zenéje. sok zene vagy egy kedvenc.
ma vidámparkba lett volna kedvem menni. vagy egy erdőbe. és sütött volna a nap, szaladtam volna szerintem.
ha tényleg ez az év legszarabb napja akkor nekem piszkosuljó évem lesz.
el kell mennem egy jósnőhöz.

caribou - lord leopard

day by day

újabb álom nap az álomgyárban, ha szabad ennyire túloznom. reggel ősz volt kicsit, aztán tavasz és nyári vihar volt este. jó így talán.
hamarosan szeretnék úszni, ha nem is egy lagúnában, de mindenképp legyen ilyen nagy kék víz. hideg.
barátságosan fáradt vagyok és háromkávésan éber. még a nyelvem is leforráztam annyira.

már csak a kommunikáció-projektet kell tökéletesíteni
minden egyéb megy. mondjuk.

és azok a zseniális levelek...

tavasz

tudom hogy még korai, de ma tavasz van.
egyszerűen csodálatos ez a nap. mindennek olyan illata van. mindennek olyan szine van. én ok nélkül mosolygok. ha okkal akkor pedig ki sem fér a számon a mosoly.
nyitott ablak mellett még fázom kicsit, de ez sem érdekes.
ez az év legszebb napja eddig.

szputnyik

egészen mostanáig meg voltam róla győződve hogy halhatatlan vagyok.

de pár napja ráeszméltem, hogy "kis porszem vagyok a gépezetben" persze mindez nem volt ilyen rémisztő és nyers. sőt. egészen jó érzés volt. új év és elvárásaim vannak magammal szemben. tervek talán majdnem célok.

ma kezemben tartottam olyan eszmei értékeket amikről remélni sem mertem hogy valaha is a közelembe kerülnek. itthon levélke várt a kávésfiútól. fáradt vagyok és elégedett. az aluljáróban ittam tejeskávét reggel, de nemsokára egy olyan kávézóban fogom ahol ismerős festmények lesznek a falon.

rájöttem hogy ebben a világba vagy születni kell vagy meg kell tanulni a nyelvét. már picit kezdem érteni amiket mondanak és olyan, mintha ők is értenének engem.

mintha haza értem volna

jó így

egyre biztosabb vagyok benne hogy meg fogok halni de addig még rengeteg izgalmas dolgot akarok csinálni